Filmkritika – Barbie (2023)

(Budaörs, 2023. július 24. – Budaörsi Infó) Erős 29. mozihetet adott nekünk a 2023-as év. Július 20-án kettő, a világ vetítőtermeit felbolygató amerikai film került terítékre: Az Oppenheimer és a Barbie. Az első talán az év legerősebb filmélményét nyújtja kerek 3 órában, míg a Barbie a világ lakosságának felét, a nőket célozza meg elsődlegesen, hiszen a kollektív öntudatukat meghatározza a gyerekkor egy ikonikus játéka: a Barbie baba. És pestiesen szólva, éppen itt van az a bizonyos kutya elásva.

Ugyanis a Barbie nem gyerekeknek szól. Ügyes gerilla-marketinggel sikeresen ködösített a Warner Bros. Pictures stúdió, hogy minél több jegyet sikerüljön eladni rá. Nem árulták el, hogy ez nem egy élőszereplős rajzfilm lesz. Ezért a premieren és a rákövetkező napokban a mozikasszák előtti sorokban bizony nem kevés kiskorú, aktív Barbie felhasználó hamvas kislánykoszorú lelkesedett, várva a nagy élményt, hogy aztán kb. fél órával a vetítés megkezdése után szülőstül elhagyják a vetítőtermet. Ez a jelenség kitart a film teljes ideje alatt, mint valami Búcsú-szimfónia.

Végül is mi ez, amit annyira vártak a kiskorúak, hogy mégis rövid időn belül hazafelé tartva a szintén csalódott – egykor szintén Barbie-tulajdonos – anyukával kibeszéljék, mit is láttak eddig és miért jöttek el?

A Barbie-babának, ennek a kisleányok által kikerülhetetlen játékfigurának jelenleg vegyes a fogadtatása. A Mattel játékgyártó cég egyik ősi zászlóshajójaként üzemelő Barbie-szekció mindig is arra törekedett megfelelő marketinggel és kreativitással, hogy a kislányok sírva óhajtott játékává váljon ez a figura, ehhez pedig szinte végtelen számú kiegészítőket, narrációkat és variációkat találtak ki hozzá. Ezek mai szemmel és azon túl többnyire bárgyúak, sztereotipizáltak és túl rózsaszínek. Igaz, hogy bizonyos szellemi fejlődési szinten lévő gyermeki élményvilágot elég jól kidekorál, de sokáig varázsa alatt lenni inkább visszafog és elakaszt.

A legnagyobb ellenállást irányába persze a feminizmus gyűjtőnévvel illetett megannyi szellemi áramlat ilyen-olyan képviselői nyújtják. A filmben ezt a rezonőri szerepet egy tizenéves bakfis (Ariana Greenblatt) adja, aki végül segít a Mattel-nél dolgozó és depressziójában ismét Barbie-hoz nyúló édesanyjának (America Ferrara) megmenteni az alternatív valóságként üzemelő Barbie-világot… De ne fussunk ennyire előre!

A film megtekintése alatt nem sikerült konkrétan dűlőre jutni a film műfaját illetően. A bevezető szakaszban, ami a Barbie-univerzumban játszódik, minden mesterkélt, műanyag, valószerűtlen, harsány és émelyítő. A gond-nélküli barbie-ságban minden női egyed neve Barbie, és minden hím egyed neve Ken.

Húsz percig szatírának tűnik az egész, majd amikor megtörténik a konfliktus – kizökken a tökéletesség –, a valóságba (Los Angeles, Venice Beach) utazó Barbie és Ken (Margot Robbie és Ryan Gosling) már társadalom- és fogyasztói éthosz-kritikussá válik enyhe karakterrombolással, végül a bonyodalom közben parodisztikussá szelídül, hogy a fináléban verejtékszagú párbeszédekben egyszerű tündérmesévé avanzsálódjon az egész.

A konzekvencia erősen hiányos, nincs is mit leszűrni a végére, mint tanulság, amúgy is egy különös végpoénra hegyezik ki az utolsó negyed órát, ami nem üt akkorát, amennyi a ráfordított energiából következne.

A történetben és a narrációban rengeteg a gondolatficam, a csodajelleg. A két valóság közötti átjárhatóság a kauzalitás agyzsibbasztó zavarát okozza, a karakterekkel pedig nehéz azonosulni, habár érezhetően ezt nem várják el a készítők.

Ugyan a figyelmen kívül hagyott Ken-ek kvázi lázadása szeretni való fajankókká teszi őket, és a Barbie-uralomnak nincs komikumhatása, mégsem mondható az, hogy az egész, úgy ahogy van, döghalál az értelemre.

Igazán szórakoztató, sajátságos és egyéni atmoszférával rendelkezik ez a Barbie film, enyhe filmes utalásokkal és olykor a negyedik fal áttörésével. Igaz, hogy beülteti a hintába azokat, akik valami szirupos gyerekded történetet várnak tőle. De aki türelmesen végigszenvedi nézi, még a jelenkor női társadalmának aktuális problémáival is szembesül benne, mint pld. a kettős helytállás.

Ez a filmalkotás nagyszerűen időzített, hogy a mély Oppenheimer filmmel szemben könnyed ellenpólust nyújtson a tikkasztó nyári időszakban. Hiába található benne megannyi önkritika, mégiscsak egyszerűen szórakoztatni akar, mindezt igen látványos külsőségekkel. Hiszen a semmitmondásnak muszáj túlöltöznie. Tehát ez a film nem más, mint fából frászkarika.

Adams

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment