Dzsudzsák Balázs: ez a meccs feltette a cseresznyét a karrieremre

Büszke a magyar labdarúgó-válogatottra Dzsudzsák Balázs, aki november 20-án vasárnap este utoljára, 109. alkalommal lépett pályára az együttesben, és a görögök elleni 2-1-es sikerrel zárta le karrierjét a nemzeti csapatban.

 

A 35 esztendős futballista a vegyes zónában viccelődve azzal kezdte, hogy természetesen örült volna annak, ha az első lövése bemegy, vagy beadását Sallai Roland értékesíti.

„Komolyra fordítva a szót, megint egy hihetetlen érzelmi löketet kaptam a válogatottól, amely az utolsó percben meg tudta nyerni a mérkőzést, köszönöm nekik, nagyon büszke vagyok rájuk” – mondta Dzsudzsák, aki társaitól egy emlékplakettet is kapott.

Az immáron egyedüli válogatottsági rekorder megjegyezte, a Himnusz végén azért elmorzsolt néhány könnycseppet, de összességében nagyon jól bírta, és ugyanabban a lelkiállapotban volt, mint amit egész héten hangoztatott.

„Magamhoz képest jól bírtam a meccset. A lecserélésemkor tudtam igazán elengedni ezt az egészet, köszönöm a közönségnek, ahogy fogadta, a transzparenst, a pálinkát is, jó erős barack volt, ahogyan azt megbeszéltük…” – mondta Dzsudzsák, aki köszönetet mondott Marco Rossi szövetségi kapitánynak, hogy előbb csatlakozhatott a válogatott kerethez, mert így jobban be tudott illeszkedni a csapatba és a helyzetet is jobban tudta kezelni.

Megjegyezte, hihetetlen volt a mai nap, mindenki nagy tisztelettel fogadta őket. Telkiben a „séfektől a takarítókig”, mindenki gratulált neki: „érzem, hogy valami olyasmit vittem véghez, amit értékelnek az emberek.”

 

 

Dzsudzsák Balázs, miután lecserélték búcsúmérkőzésén a Magyarország - Görögország felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2022. november 20-án. A játékos 109. alkalommal öltötte magára a címeres mezt, amivel rekorderré lépett elő. MTI/Mónus Márton

Dzsudzsák Balázs, miután lecserélték búcsúmérkőzésén a Magyarország – Görögország felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2022. november 20-án. A játékos 109. alkalommal öltötte magára a címeres mezt, amivel rekorderré lépett elő. MTI/Mónus Márton

 

 

    Dzsudzsák Balázs kijelentette, a válogatott továbbra sem egy emberről szól:

„Hanem arról, hogy a hosszabbítás perceiben Kalmár Zsolt góljával megnyertük a mérkőzést, ezáltal lett jobb hangulata az én búcsúmnak. Döntetlen sem lett volna rossz, de ezt a fent így írták meg, hogy hosszabbításban nyerjünk. Különösen, hogy Kalmár azt mondta, nekem rúgta. Ezt mondtam a fiúknak is, lássák a szurkolók, hogy az utolsó percig küzdünk, ez győzelmet hoz, az még több szeretetet, még több drukkert eredményez. Ezzel a győzelemmel feltettük a cseresznyét a karrieremre, ez a stadion pedig nagyon fog hiányozni.”

A csapatkapitányi utódjáról, Szoboszlai Dominikről úgy vélekedett, ez egy komoly lépés a karrierjében, hogy kiteljesedjen, mert ez a karszalag jó hatással van rá eddig. Úgy vélte, az RB Leipzig futballistája fiatal kora ellenére készen áll a feladatra.

A győztes gólt szerző Kalmár Zsolt arról beszélt, nagyszerű érzés, hogy győzelemmel tudták búcsúztatni Dzsudzsák Balázst, aki mögött egy fantasztikus karrier van, a találatot egyébként neki is ajánlotta.

„Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy újra ebben a közegben, ebben a stadionban futballozzak. Nagy kő esett le a szívemről, hiszen hosszú utat tettem meg” – mondta Kalmár, aki sérülés miatt 16 hónapig nem lépett pályára.

Hozzátette, szerencsésen is alakult, hogy éppen Szoboszlai Dominik helyére állt be, hiszen így ő lőhette el a labdát.

A magyar válogatott legközelebb márciusban lép pályára, akkor kezdi meg a 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

 

 

Rossi: nagyon örülök, hogy Dzsudzsák így tudott búcsúzni

 

Marco Rossi szövetségi kapitány elsősorban annak örült, hogy Dzsudzsák Balázs győztes mérkőzésen tudott elbúcsúzni a magyar labdarúgó-válogatottól, amely vasárnap 2-1-re múlta felül Görögországot.

    “Amikor majd visszagondol majd a 109. válogatottságára, győztes meccsre emlékezhet. Ezt a találkozót nem ajándékba kapta. Amit a pályafutása során a magyar válogatottért letett az asztalra, azért kiérdemelte a tiszteletet tőlem. Senki nem gyakorolt rám nyomást, hogy behívjam” – mondta az olasz szakvezető, aki megjegyezte Dzsudzsák mai napig kulcsember a Debrecenben.

A mérkőzésről szólva azt emelte ki, hogy a nyugalom és a higgadtság hiányzott a labdabirtoklás pillanataiban, játékosai ritkán játszottak vertikális irányba, de taktikai szempontból az jól sikerült, hogy a csapat középpontját feljebb tudták tartani.

    “A görögök egyenlítésnél csalódott voltam, mert el lehetett volna kerülni a 11-est. Szerencsére a cserével belenyúltam a tutiba. Szerettem volna lehetőséget adni Kalmárnak, aki amúgy nagyszerűen rúgja a szabadrúgásokat a DAC-ban is” – fogalmazott Rossi, egyúttal elismerte, volt szerencséje a nemzeti együttesnek, hogy ezt az összecsapást meg tudta nyerni a hosszabbításban.

A 2022-es esztendő értékelve a csúcspontnak az angolok felett Wolverhamptonban aratott 4-0-s diadalt említette, mert szerinte az a meccs a nemzeti együttes történetében is az egyik legfényesebb győzelem, amellyel sikerült történelmet írni.

A márciusban rajtoló Európa-bajnoki selejtezőre tekintve azt emelte ki, hogy a magyar válogatott idei eredményeivel olyan rangot vívott ki magának az európai futballban, hogy az ellenfelek 110 százalékot igyekeznek nyújtani, éppen ezért a kvalifikáció nyitányán kifejezetten nehéznek ígérkezik Bulgária legyőzése még hazai pályán is.

    “Dzsudzsák Balázs fantasztikus csúcsot állított fel. Remélem, a szurkolók örülnek a győzelemnek ezen a búcsúmérkőzésen, de remélem, a találkozó színvonalával is elégedettek, mert azért alaposan megizzasztottuk a magyarokat” – fogalmazott Gustavo Poyet, a görögök szakvezetője, aki szerint túl sok labdát adtak el, a támadó harmadban pedig jobb volt a magyar csapat, ennek ellenére a döntetlent igazságosabbnak tartotta volna.

Az uruguayi szakember a vasárnap kezdődött világbajnokság végső győztesére vonatkozó kérdésre úgy felelt, szíve Uruguayt mondja, de az esze Brazíliát, Argentínát, vagy a címvédő Franciaországot.

A magyar válogatott legközelebb márciusban lép pályára, akkor kezdi meg a 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.