Meghalt a Hagridot alakító Robbie Coltrane

Meghalt 72 éves korában a Harry Potter-filmek jóságos óriását, Hagridot alakító Robbie Coltrane skót színész – írta a művész ügynökének pénteki közlésére hivatkozva a brit The Guardian.

 

 Anthony Robert McMillan néven született Glasgow-ban, ott végzett művészeti iskolát, majd festői képességeit kétségbe vonva a színészetre váltott, radikális társulatokban kezdett játszani. A Coltrane művésznevet John Coltrane jazz-zenész tiszteletére vette fel.

Első filmszerepét 1979-ben kapta, ezután filmekben és tévésorozatokban tűnt fel kisebb szerepekben, puszta testméretei is segítettek neki, hogy kitűnjön a tömegből.

A nyolcvanas években egyre többször kapott nagyobb szerepeket, többek között Derek Jarman Caravaggiójában, melyben a kardinálist alakította, vagy Kenneth Branagh V. Henrikjében, ahol Falstaffot játszotta.

Háromszor tüntették ki a brit filmes Bafta-díjjal, 1994-ben, 1995-ben és 1996-ban is neki ítélték a legjobb tévészínésznek járó elismerést. Játszott két James Bond-epizódban, az Aranyszem és a Világ nem elég című filmekben.

 

 

Harry Potter busztúra

 

 

    J. K. Rowling Harry Potter-regényfolyamának megfilmesítésekor az elsők között kérték fel a Roxfort varázslóiskola gondnokának, Rubeus Hagridnak a szerepére. A nyitó epizód, A bölcsek köve 2001-ben debütált, Coltrane a jóságos óriás megformálójaként újabb, fiatal rajongókat szerzett magának.

Coltrane felesége Rhona Gemmel szobrász volt 1999 és 2003 között, két gyerekük született.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.