Paradicsomlevessel öntöttek le egy Van Gogh-festményt környezetvédő aktivisták Londonban

Paradicsomlevessel öntötték le Vincent van Gogh egyik leghíresebb festményét környezetvédő aktivisták pénteken a brit főváros világhírű képzőművészeti gyűjteményében, a Trafalgar téren lévő Nemzeti Galériában. A Napraforgók című alkotást a galéria esti tájékoztatása szerint üveg védte, így nem sérült meg és ismét látogatható.

 

Az alkotásra a Just Stop Oil nevű környezetvédő csoport pólóját viselő két fiatal nő konzerv paradicsomlevest zúdított, majd tenyerüket a falhoz ragasztották. A helyszínen készült videófelvétel tanúsága szerint egyikük azt kiabálta, hogy „Mi ér többet? A művészet vagy az élet? Jobban aggasztja magukat egy festmény védelme, mint az emberéleté vagy bolygónké?”.

Az immár üres konzervdobozt felmutatva a 21 éves aktivista – akit a rendőrség később Phoebe Plummer néven azonosított – kijelentette, hogy a mostani megélhetési válság közepette több millió éhező család még egy leveskonzervet sem tud megmelegíteni.

A két aktivistát a Scotland Yard péntek délután őrizetbe vette szándékos károkozás címén.

A Just Stop Oil két hete tart folyamatos demonstrációkat Londonban az ellen tiltakozva, hogy a brit kormány az energiaellátási kockázatok csökkentése végett új nyersolaj-kitermelési engedélyek kiadását tervezi.

A csoport két aktivistája által leöntött, 1888-ban készült – a holland festőművész által több változatban megfestett – Napraforgók becsült eszmei értéke a londoni Nemzeti Galéria tájékoztatása szerint 72,5 millió font (több mint 36 milliárd forint).

A termet, ahol a festmény látható, a biztonsági szolgálat egy időre lezárta.

A Nemzeti Galéria azonban péntek este közleményben tudatta, hogy jóllehet a festmény keretét kisebb károsodás érte, az alkotás  – amelyet üveglap védett – sértetlen maradt, megfelelő tisztítás után a kép visszakerült helyére, a 43-as kiállítóterembe, és ismét látogatható.

Az 1824-ben alapított londoni Nemzeti Galéria a világ egyik legnagyobb képzőművészeti közgyűjteménye, amelynek állandó kiállításain csaknem 2500 festmény látható. Az ingyenesen látogatható intézményt évente átlagosan több mint négymillióan keresik fel.

 

FRISSÍTÉS:

 

Eljárás indult az aktivisták ellen

Eljárás indult a két aktivista ellen, akik paradicsomlevessel öntötték le Vincent van Gogh Napraforgók című festményét – írta szombaton a BBC hírportálja.

A portál a városi rendőrségre hivatkozva közölte, hogy a londoni Nemzeti Galériában pénteken elkövetett akció miatt a 20 éves newcastle-i Anna Hollandot és a 21 éves claphami Phoebe Plummert idézték be a westminsteri bíróságra.

Egy harmadik aktivista, a 38 éves Lora Johnson ellen szándékos károkozás vádjával indul büntetőeljárás, mivel sárga festékkel locsolta le a rendőrség főépülete előtt álló Scotland Yard feliratú táblát és környezetét.

A rendőrség beszámolója szerint az elmúlt nap folyamán 28 embert tartóztattak le Londonban, miután a két aktivista által képviselt Just Stop Oil nevű környezetvédő csoport két hete tart demonstrációkat a brit fővárosban.

Pénteken az aktivisták a Scotland Yard főépületéhez vezető utat is eltorlaszolták. Az ellen tiltakoznak, hogy a kormány az energiaellátási kockázatok csökkentése végett új nyersolaj-kitermelési engedélyek kiadását tervezi.

A Nemzeti Galéria péntek este közleményben tudatta, hogy jóllehet az 1888-ban készült festmény keretét kisebb károsodás érte a paradicsomlevesnek tűnő folyadék miatt, az alkotás – amelyet üveglap védett – sértetlen maradt, és megfelelő tisztítás után, 6 óra elteltével visszakerült helyére, tehát ismét látogatható.

 

(Budaörsi Infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.