Szombaton és vasárnap Asztalitenisz Extraliga – Kihívás előtt a címvédő Budaörs

(Budaörs, 2022. május 13. – Budaörsi Infó) – Szombaton és vasárnap Komlón rendezik az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét, a baranyai város először ad otthont az eseménynek. Kihívás előtt áll a címvédő Budaörs mert a fő esélyes az Erdért SE csapata. Ha dobogós helyen végez a bajnokságban, akkor ez lehet 2010 óta megszakítás nélkül a 13. csapatbajnoki érme a budaörsi gárdának.

 

 

A szokásoknak megfelelően az alapszakasz első négy helyezettje jutott be a final fourba, s mindkét nem mezőnyében lesz olyan csapat, amely először szerepel a döntő tornán.

A férfiaknál a 2015-ben életre hívott négyes finálénak állandó résztvevője a Celldömölk és a Pécs, a két csapat most is ott lesz a végelszámolásnál, a vasi gárda alapszakaszgyőztesként, míg a címvédő pécsiek második helyezettként. A papírforma szerint ez a két csapat játssza majd a vasárnapi döntőt, de a komlóiak hazai pályán vélhetően mindent megtesznek majd azért, hogy meglepetést okozzanak a PEAC elleni elődöntőjükben. A Celldömölk szombaton a Soltvadkerttel találkozik, amely először jutott el a final fourba.

A nőknél is akad egy újonc, mégpedig az Ajka, amely – ha elmarad a meglepetés – a Kecskeméttel küzdhet majd meg a bronzéremért. A döntőbe az erőviszonyokat tekintve a címvédő Budaörsnek és az alapszakaszt megnyerő Erdértnek is kötelező bejutnia.

Az Erdért rendszeres résztvevője a négyes döntőnek, és az évek során fokozatosan lépdelt előre, idén pedig már kimondva is az aranyérem a célja Gárdonyi Zoltán együttesének kihívás elé állítva ezzel a címvédő Budaörsöt.

 


A véget ért asztalitenisz női Extra Liga 2021/2022-es bajnokság alapszakaszában a Budaörs 20 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel zárva második helyen kvalifikálta magát a Négyes Döntőre.


 

A budaörsi gárda ötszörös magyar bajnok, ebből kettőt a legutóbbi két bajnoki szezonban szerzett, így címvédőként várja a komlói hétvégét.

A mostani bajnokság fő esélyese az Erdért SE csapata, akik erre a bajnoki szezonra két európai klasszis játékossal is megerősödtek.

A Póta Georgina, Fazekas Mária, Dari Helga és Maksuti Aneta összetételű, Bachman Péter edző által felkészített Budaörsi Sport Club célja a döntőbe jutás, ehhez a május 14-i elődöntőben az alapszakasz harmadik helyezettjét, a Kecskeméti Spartacust kellene felülmúlni.

Amennyiben sikerül a BSC-nek bejutni a vasárnapi döntőbe, ott a papírforma szerint az Erdért csapatával kerül össze, akikkel a tavaszi fordulóban 5:5-ös döntetlent játszottunk, ősszel a fővárosi csapat nyert 6:3-ra.

 


Ha az SH-ITB Budaörsi Sport Club dobogós helyen végez a bajnokságban, akkor ez lehet 2010 óta megszakítás nélkül a 13. csapatbajnoki érme.


 

 

A négyes döntő programja:

szombat:

férfi elődöntő:

Celldömölki VSE Swietelsky Future FM I. – BS Plastic Soltvadkert 10.30

Pécsi TE PEAC Kalo-Méh I.- Komlói Bányász 15.30

 

női eldöntő:

Budapesti Erdért SE – Ajkai ASE 10.30

SH-ITB Budaörsi Sport Club I. – Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér I. 15.30

 

vasárnap:

férfi és női bronzmérkőzés 10.30

férfi és női döntő 15.30

 

 

Szurkoljunk együtt a város csapatának!

 

 

(Budaörsi Infó / mti)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.