Emmi: már februárban megkapják a 20 százalékos béremelést a kulturális szférában dolgozók

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elkötelezett a kulturális dolgozók megbecsülése és munkájuk elismerése mellett, ezért a kormány által 2021. decemberben elfogadott kormányhatározat alapján februárban kézhez kapják a 20 százalékos béremelést a kulturális területen dolgozók – közölte a tárca.

 

 

Az Emmi közleménye emlékeztet: a korábbi években több olyan intézkedés történt, melyek segítették a kulturális területen dolgozók pályán tartását, illetve elősegítették, hogy a kulturális szféra a fiataloknak is vonzó pályát jelentsen, életpályát, hivatást tudjanak találni a különféle kulturális intézményekben, célt és elhivatottságot adva ezzel a kezükbe.

Ezeket a célokat szolgálta a 2017-ben bevezetett kulturális illetménypótlék, amely a közgyűjteményi és közművelődési dolgozóknak 1 százalékos bérpótlékot jelent. Ez az illetmény azóta is folyamatos – idézi fel a közlemény.

Mint az Emmi hangsúlyozta, a 2020-ra ütemezett, 6 százalékos béremelés több mint 5 milliárd forint többletforrást jelentett a szektornak, ezt 2020. január 1-jéig visszamenőleg megkapták a közalkalmazotti státuszból kilépő dolgozók.

A közalkalmazotti jogviszony átalakulása után ez egy újabb döntés, amely a kulturális szakma elismertségét, megbecsülését növeli – emelte ki a tárca közleménye, hozzátéve: az igényfelmérés során összesen mintegy 3000 intézmény közel 26 ezer dolgozójának emelkedik a bére 2022. január 1-jétől.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.