Özvegyek pénzügyei
- Budaörsi INFÓ
- 2021 október 10.
(Budaörs, 2021. október 10. – Budaörsi Infó / Kiszámoló) Kaptam egy felkérést egy fiatal, gyerekes özvegyeket támogató alapítványtól, hogy segítsek nekik az özvegyek pénzügyeit rendbe tenni, beleértve a konkrét dolgokat, mint számlák és hasonlóak illetve a fejben lévő dolgokat, hogy át tudjanak állni arra, hogy ezentúl másként lesz mint eddig volt. S nagy valószínűséggel sokkal rosszabb lesz, ezért fontos mihamarabb a pénzköltést az új lehetőségekhez szabni.
Közülük sokakra nagyon nagy teher szakadt, kezdve olyan apróságnak tűnő dolgoktól, hogy ezentúl például hogyan lesz képes munka mellett mindhárom gyereket elvinni iskolába és óvodába illetve onnan időben hazahozni.
Olyan dolgokkal kell foglalkoznia, amikkel kapcsolatban eddig nem is volt képben. Meséltek olyan sztorikat az alapítványnál, hogy arra ért haza az egyik család, hogy leszerelték a villanyórát a háznál.
A számla az elhunyt e-mail címére ment, a fizetés is az elhunyt számlájáról ment volna és a szolgáltató az elhunyt telefonját hívogatta a nemfizetés miatt. Mivel semmi reakció nem érkezett és számlák hónapok óta nem voltak fizetve, leszerelték az órát.
Ha már kaptam egy ilyen felkérést, eszembe jutott, hogy írni sem írtam még róla soha.
Az első és legfontosabb, hogyan készüljünk fel előre az ilyen nem várt eseményekre.
Az első dolog, soha ne vond ki magad a család pénzügyi életéből. Nagyon kényelmes hátradőlni és hagyni, hogy a másik intézzen mindent, de legalább azzal legyél képben, hogy mit honnan fizettek, hol vannak a megtakarítások, milyen hiteleitek, biztosításaitok vannak és hol és ezekhez hasonló dolgok.
Ezzel összefüggésben nagyon fontos, hogy leírj mindent, amit a másik félnek tudnia kell, ha történne veled valami, a levelezésed jelszavától az esetleges bérelt széfig. Erről már itt írtam bővebben, olvasd el, ha még nem tetted.
Harmadik dolog a kockázati életbiztosítás megkötése. Ha gyerekeid vannak, hiteled esetleg az idős szüleidnek vagy te az eltartója, akkor mindenképp köss életbiztosítást, olyan összegűt, ami valódi segítség a családnak. Ha nem tudsz jobbat vagy olcsóbbat, nézd meg az egyesületi életbiztosításunkat.
Amíg eltartó vagy, egy normális életbiztosítás ugyanolyan kötelező rezsi, mint bármi más. (Kivéve, ha megfelelő vagyonod van. Ha van 300 milliód a bankban, talán felesleges még egy negyvenmilliós életbiztosítást kötni mellé.)
A fentieket tegyétek meg, ha még nem vagytok özvegyek. Ha már bekövetkezett a baj, az alábbi dolgokat érdemes tenni:
– Először csinálj egy listát a rövidtávú tennivalókkal. Közműszolgáltatók felkeresése, számlák átíratása, bank felkeresése, árvaellátás vagy özvegyi nyugdíj elintézése, amennyiben igénybe vehetőek, meglévő hitelek megismerése és a többi.
– Legalább ilyen fontos, hogy nagy horderejű döntéseket viszont ne csinálj a gyász fájdalmában. Például eladod a házat, mert minden az elhunytra emlékeztet. (Lehet, hogy el kell majd adni a házat, de az tudatos döntés legyen, ne érzelmi.) Ne költözz, ne bontsd fel a megtakarításokat, ne csinálj semmi komoly dolgot az első néhány hétben. Ami nem igényel azonnali cselekvést, azt inkább tedd félre néhány hétre, amíg jobb állapotban leszel és jobban át is látod a dolgaidat.
– A halotti anyakönyvi kivonatot mutasd be mindenhol, ahol be kell mutatni és utána jól tedd el. Volt már olyan esetem, amikor egy hitelfelvétel előtt kellett rohangálni a kivonat miatt, mert a bank nem hitte el, hogy tényleg meghalt a házastárs húsz évvel ezelőtt. Majdnem ezért csúsztunk ki a határidőkből.
– Kérdezd meg a házastársad munkáltatóját, volt-e csoportos életbiztosítás kötve rá a cégen keresztül. A legtöbb embernek fogalma sincs, ha esetleg a cége is biztosította őt mint alkalmazottat. Ha te nem jársz utána és a HR-es sem fog, akkor gyorsan el fog évülni a kárigény és esetleg sok pénztől esel el.
– Mondd le a szolgáltatásokat, amit a házastársad megrendelt (például Spotify). Ha nem teszed, vonják majd a díjakat, amíg tudják.
Ha te lettél hirtelen a család fenntartója, fontos hogy kezdj el tanulni a pénzügyekről. Minél többet fogsz tudni róla, annál jobban fogod érteni és annál kevésbé fogsz rettegni tőle és annál kevesebb hibát fogsz véteni.
Kezdésnek ajánlom a Kiszámoló Akadémiát, a youtube-on eléred minden részét. Szánj rá időt, hogy végig nézd.
Ezután jön a hosszútávú tervezés. Van rá nagy esély, hogy teljesen újra kell kalkulálni az anyagi életeteket és sajnos arra is van esély, hogy rosszabb lesz a sorsotok, mint volt. Akár lényegesen rosszabb is lehet, ha az elhunyt volt a fő családfenntartó.
Ezért kell átgondolni minden egyes pénzköltést és minden egyes dolgot, amit eddig alapnak vettél: autóval viszem a gyerekeket az iskolába, szép nagy házban lakunk, a gyerekek különórára járnak és a többi.
El kell felejteni minden hasonlót és tiszta lappal kell indítani az újratervezést. Felírod, hogy mennyi lesz a havi bevételetek és ahhoz kezdesz kiadásokat tervezni. Használd erre az elfeledett exceltáblánkat. Beírod az összes havi bevételt és addig írod a költéseket, amíg az kevesebb mint a bevétel.
Kezded a szükséges dolgokkal: rezsi, lakáshitel, menza, stb.
Ha még maradt pénz, akkor abban a hónapban belefér még a kellene kategória is. Kellene, de egyelőre nem létszükséglet új ruha a gyerekeknek.
Ezután jön a jó lenne kategória: ha maradt pénz a szükséges és a kellene kategória után is, jöhet a jó lenne: jó lenne elmenni nyaralni, jó lenne, ha a gyerek tudna angol tanárhoz járni és így tovább.
A tervezést addig folytasd, amíg van miből. Amint eléred a havi bevételi limitet, a lista többi részéről mondj le, mert nem lehetséges, hogy minden hónapban többet költs mint a bevételed. Akkor se, ha eddig mindezeket megengedhettétek magatoknak. Most már nem így van, sajnos.
A gyerekek majd hozzászoknak, hogy ezentúl korábban kell kelni, mert busszal mennek iskolába és a magántanár helyett majd a youtube-videókkal tanulják az angolt.
Három dolgot ne felejts el a tervezés során: egyik az amortizáció, az autót le kell majd cserélni öt év múlva, a lakásra vagy házra is költeni kell folyamatosan és így tovább. A másik a váratlan kiadás, ami bármikor jelentkezhet: új hűtő, új ágy és így tovább. A harmadik dolog, hogy leszel nyugdíjas is és azokra az évekre is fel kell készülnöd. Röviden összefoglalva, a havi tervezésnél megtakarítást is tervezz, felújításra, váratlan kiadásra és nyugdíjas évekre is.
Engedd el a csodavárást az anyagi életed területén. Sokakban van olyan gondolat, hogy ez velem nem történhet meg, nem lehet, hogy el kell adni ezt a szép házat és egy panelbe kell költöznünk és így tovább. Biztos lesz majd valahogy, valahonnan majd lesz segítség.
Légy realista és ne akard a fejed a homokba dugni. Attól, hogy nem akarsz szembenézni a tényekkel, attól a tények még nem fognak megváltozni.
Ha látszik, hogy nem tudod fenntartani a jelenlegi ingatlanodat, nem tudod fizetni a hitelt vagy akár a rezsit sem, addig add el az ingatlant, amíg nem a bank akarja majd eladni helyetted.
Keress egy hozzáértő embert, nézesd át a megtakarításaitokat és kérj segítséget, melyiket tartsd meg, melyiket érdemes likvidálni. Ha szükségét érzed, a pénz beosztásához is kérj tanácsot. Egy kívülálló gyakran jobban látja a dolgokat.
Azonban óvakodj a magukat pénzügyi tanácsadóknak mondó értékesítési ügynököktől. Olyan embertől ne fogadj el “tanácsot”, aki eladni akar neked valamit.
Az egyéb keselyűket is hessegesd el magadtól, rokonokat, akik megszimatolják, hogy a házastársad vagyona is most már egyedül a tiéd, a szerencselovagokat, akik remek ajánlatokkal bombáznak, hátha rá tudnak venni valami rossz döntésre.
Ha eddig nem te voltál az, aki a család pénzügyeit intézte, beleértve a papírmunkát és a döntéseket is, mostantól rád hárult ez a feladat is. A jó hír az, hogy képes vagy rá, sokkal inkább, mint most gondolnád magadról. Azonban sok dolgot meg kell tanulnod, hogy ne kövess el hibákat. Tanulj a pénzügyekről, olvasd el ennek a blognak az ide tartozó cikkeit és hasonló blogok cikkeit is. Ha kell, kérdezz másokat és bátran kérj segítséget, ha úgy érzed, arra van szükséged.
Ha te is átélted ezt a dolgot, szívesen vesszük a hozzászólásaidat, mi segített át a nehezén és hogyan sikerült boldogulni, milyen hibákat követtél el, amit a mai fejeddel már nem tennél és így tovább.
Előre is köszönjük.
(Budaörsi Infó/Kiszámoló)
facebook:
0 Komment