Zsidó-cigány kulturális, művészeti program valósult meg a Budaörsi Tanodában

(Budaörs, 2021. május 10. – Budaörsi Infó) 2021. május 9-én zárult a GALGAL-ROTA-KERÉK című zsidó-cigány kulturális, művészeti program a Budaörsi Tanodában.

 

 

Zsidó-cigány kulturális, oktatási, művészeti program vette kezdetét még 2020. szeptemberében a Lauder Javne Iskola és a Budaörsi Tanoda közreműködésével.

A program lényege, hogy a zsidó és a cigány gyerekek, természetesen a magyar gyerekekkel közösen tanuljanak egymás kultúrájából, vegyenek részt olyan művészeti programokban, ahol megismerhetik egymást, kulturális-művészeti ismereteket, élményeket kaphatnak.

 

 

romanoglaszo2021

 

A Budaörsi Tanoda részéről magyar, cigány, spanyol gyerekek és fiatalok vettek részt a programban. A Lauder Iskolából zsidó és magyar fiatalok dolgoztak együtt.

 

Lakatos György a Budaörsi Tanoda vezetője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a lauderes, vagy zsidó fiatalok cigány népdalt hangszereltek, tanultak meg és énekeltek el, a tanodások zsidó dalokat gyakoroltak és tanultak meg.

 

lakatosgyorgy2020

 

„A zene mellett volt néptánctanulás, a másik nép történelmének a megismerése, zsidó és cigány jelképek bemutatása, rajz, festés, egymás hagyományos ruhaviseletébe való öltözés, valamint hagyományos zsidó és cigány ételek is kerültek az asztalra.

 

 

romanoglaszo2

 

A COVID miatt a programok csak kis létszámban, majd később online folytatódtak, de így sok élményt kaptak a résztvevők.

A program zárásaként május 9-én, a Budaörsi Tanodában találkoztak a két iskola diákjai közül azok, akik részt vettek a programban.

A szervezőkkel, tanárokkal együtt 25-en voltak jelen, habár korábban jóval többen voltak ott a programok megvalósítása során, de sajnos a COVID korlátozások miatt csak ennyi gyereket és fiatalt tudtunk fogadni.”

 

 

romanoglaszo2021

 

A projektzárón volt festés, henna, cigány és zsidó zászló készítése, közös tánc, ének. A program zárásaként online csatlakoztak a Lauder Iskola zenészei és a Romano Glaszo együttes, közösen zenéltek, cigány és zsidó dalokat énekeltek.

 

 

romanoglaszo

 

A programot a két iskola folytatja, legközelebb a Romano Glaszo együttes által megrendezésre kerülő „7 nap, 7 helyszín, 7 koncert – Emberi Hang Fesztiválon” lépnek fel együtt, amelynek várható időpontja:: 2021. június 07 – 13-ig (amennyiben ezt a COVID lehetővé teszi).

Tavaly a Romano Glaszo Hét – 7 nap, 7 helyszín, 7 koncert élő közvetítéseit a Budaörsi Infó közösségi oldalán keresztül több mint negyvenhatezren nézték meg.

 

 

romanoglaszohetbudaorsitanoda2020 (2)

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.