Színházi kritika – David Eldridge: Születésnap

Egy színházban történt, hogy tűz ütött ki a kulisszák mögött. Kijött a mókamester, hogy ezt a publikummal közölje. Tréfának tartották és tapsolni kezdtek: a mókamester megismételte; az emberek még jobban hahotáztak. Azt hiszem a világ is így fog elpusztulni, okos emberek nagy hahotája közepette, akik azt fogják hinni, hogy mindez csak vicc.

Søren Kierkegaard: Vagy-vagy

 

(Budaörs, 2020. szeptember 28. – Budaörsi Infó) A 2020-as év a szórakoztatóipar szempontjából (is) igazi mélypont. Az ázsiai eredetű Covid-19 vírus világméretű járvánnyá terebélyesedett tavasszal, ami az egészségügyi szabályozások miatt bezárásra kényszerítette a színházakat is, elfuserálva a szezonzárást. Ugyan a figyelem súlypontja nyáron végül eltolódott, de véget se ért a thermidor hava, máris a nyakunkon ül az ún. második-hullám. Éppen az új évad indulásakor. De a múzsák kiszolgálói makacs emberek, így az egészségügyi rendelkezések teljes figyelembe vételével mégis csak „the show must go on”. Így végül a Budaörsi Latinovits Színház megtartotta a 2020/2021-es szezonjának az első bemutatóját, David Eldridge: Születésnap címmel, szeptember 26-án, aminek olvasópróbái még augusztus legelején kezdődtek.

 

 

Elhamarkodott lenne a budaörsi színházat „kísérleti”-nek nevezni (amire mellékesen a szinte kézjegynek számító színpad variálásával egyébként rá is szolgálna), de végre új élményekkel bővül a színházba látogató: kéz fertőtlenítés, hőmérés, személyes adatok megadása a lehetséges kontaktkutatáshoz fertőzés esetén, és teljes idejű maszkhasználat. A nézők mozgása irányított, a felvonásközök elmaradnak az időtényező miatt, hogy minél kevesebbet legyen a heterogén közönség együtt, zárt légtérben. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a módi jó ideig így fog maradni. Mindez tehát vehető kísérletinek, mert ki tudja, be fog-e válni.

A szezonnyitás merev ünnepélyessége nyomelemekben se volt megtalálható, amire az előző okok miatt nem is lehet neheztelni. Gyorsan le kell tudni az előadást: a színészek hónapok óta nem szerepeltek, a nézők ugyanennyi ideje nem látták őket. De a habzsolás elmaradt. A darab cselekménye nem igazán pereg, a színművészek nem hadarnak, a nézők nem krahácsolnak. Ilyen járványhelyzetben senkinek nem lenne hozzá bátorsága…

Mi is ez a Születésnap? Tehetjük fel a kérdést. Egy dán dogma-film (műfaj), a Thomas Vinterberg által rendezett Ünnep (Festen, 1998) színpadra írt változata. Magyar színpadon a legnagyobb méltatású változatát Eszenyi Enikő rendezte, a budaörsi világot jelentő deszkákra Pelsőczy Réka rendezi. A dogma eszközkészletéből a kézikamera használata megmaradt, az ünnepségről készülő élő felvétel projektálásával pedig gazdagodik a látványélmény. Film a színházban.

 

 

Szuletenap_stab_Latinovits_Szinhaz_Budaors_2020szept26

 

A szokatlanul nagy színészgárdával dolgozó produkció első mondatai máris a jóérzésű ember szívébe nyilallnak: trágárkodnak. Előbb még megnyugodunk, hogy a Michael szerepében talált Böröndi Bencze, a gyorsan felismert ellenszenves szereplő lesz csupán a mosdatlan szájú, de csalódni kell a hipotézisben. Röpködnek rendesen, szinte bárkitől a vulgáris szavak, aztán beáll egy elfogadható szintre. Aztán ott van a testi erőszak: asszonyt, volt szeretőt, apát, testvért püfölnek, igencsak realistán. Főleg az ördögzsák Michael. Ha mindez nem elég a kényes ízlésnek, van még öngyilkosság, szexuális abúzus, megcsalás, perverzió, de legalább csak verbálisan kifejezve. Éppen ezek miatt a korhatári besorolást nem kellett volna elbújtatni a műsorfüzet apró betűs részei közé, és azért azt a 16-os életkort bátran megemelhették volna bátran kettővel.

Nem egyszer szükség volt hangot adni annak a jó ízlés által sugalmazott véleménynek – és most ismét szükséges megtenni -, hogy a színházba nem ildomos az útszéli stílust meghonosítani. Ebbe, az elmúlt szezonokban a budaörsi színház sajnos rendre belefog. Ugyanis sokkal több belőle a viszem, mint a hozam. Igen, a néző jobban tud azonosulni a szereplőkkel, ha köznapian beszélnek, nem válogatott, veretes, stilizált mondatcikornyákkal. De ezt bárki megkaphatja a televízióból… Ne akarjon az ősi, az emberi kultúrát legrégebb óta hordozó színház a legújabb, színvonaltalan médiával annak saját szintjén porondra kelni, mert rutinból legyűrik! A színház, ha jól végzi a dolgát, pallérozza az elmét, nemesíti a szellemet, amíg a televízió főleg leépíti. Színházba járni ünnep, egy előadás egyszeri és megismételhetetlen esemény, még ha többször is előadják, sosincs két egyforma belőle. Bármilyen is az előadás, az ember szellemi fajsúlya növekedik tőle, műveltebbé válik, legalább egy leheletnyit. A tévé előtt a fotelban terpeszkedéssel ezt sose érjük el. Színházból kijönni olyan, mint templomból, mise után: csak a színészek Thália papjai. Mindet összegezve: a közönségesség sose segítség, hanem csak hátrány.

A belső építészetben a Latinovits Színház az innováció élén jár egy jó ideje. Egyre ritkább a klasszikus felállás, a rögzített színpad és vele szemben a párhuzamos zsöllyesor. A Születésnap nézőtere két részre oszlik, két szélső oldalt színpad, ajtókkal tarkítva, középen széles „catwalk”, egyfajta kifutó. A tér teljes mértékben kihasználásra kerül, a középső rész végül a cselekmény központi részét, az ebédlőasztalt jelenti, ügyes világítástechnikával. A bonyodalom eszkalálódásánál a kétoldali ajtók ki-be járkálásával egyfajta Scooby Do-folyosó jelenséget lehet exponálni, amivel élnek is. Ki itt lép ki, máshol jön be. És persze szállodai jeleneteket lehet szimultán eljátszani. A díszlettel a kulisszán és némi evőkészleten kívül nem igazán törődtek, mert éppen ennyi elég is a történet kifejtéséhez, ami egy tökéletes kamaradráma.

Ez a történet egyetlen mondatba zsúfolható: egy szétszóródott vendéglátó család gyermekei meglátogatják születésnapján a szállodatulajdonos édesapjukat, akinek fejére a köszöntő alatt egyesek a perverzió rágalmát szórják.

A születésnapi ebéd két fogása között, a méltató beszédekben dehonesztáló kijelentések hangzanak el, amire a család többi tagja – a vendégeken kívül a személyzet is – másként reagál. Központi elem a szexualitás. A már önálló vendéglátós vállalkozó fiúkra a személyzet nő tagjai vetnek ádáz pillantást a korábbi szexuális kapcsolatuk okán, egyikük – Christian szerepét játszó Chován Gábor – pedig szexuális erőszakkal vádolja be tulajdon apját, Helgét (Ilyés Róbert). A Pia-t játszó Nagy Katica (a társulat egyik novíciája) pedig még szabaddá teszi kebleit is. Ifjonti szépségét indokolatlanul áldozza a nézők tekintetének, mert a dialógushoz ez semmivel sem járul hozzá. Viszont egyel több indok a korhatári besoroláshoz, pedig elhagyható lehetne a trágárkodással együtt.

Örömhír viszont, hogy a budaörsi társulat kényszerpihenőre kárhoztatott tagjai a hosszú kihagyások ellenére egyáltalán nem rozsdásodtak be. Böröndi Bence a dúvad szerepében szinte elemében érzi magát, Ilyés Róbertnek pedig jól áll a hidegvérű keresztapa karaktere. Nagy Katicából kívánna többet látni a néző, mert lappang benne valami elementáris erő, ami szeretne kitörve megmutatkozni, de ez nem a felszínes külsőségekre értendő. Levetkőzni könnyebb, mint kivetkőzni. Egyszer eljön az a szerep számára, amiben biztos robbantja ezt az erőt.

Chován Gábor pedig, habár központi karaktert játszik, rendelkezik valamilyen csuda antigravitációs szerkezettel, mert sikerül súlytalanná változtatnia Christian karakterét, aki köré kellene a cselekménynek épülnie. Ez elsődlegesen mégsem az ő hibája, hanem a színpadé. A túl széles látványtér forgatásra készteti a néző fejét, hol ide, hol oda kell pilláznia, így a magába roskadó és önemésztő Christiant sokszor már a túloldalt felcsengő üres párbeszéd is a homályba veszejti.

A csendesen színházat váltott Brasch Bence helyére több új színész érkezett erősítésnek a budaörsi társulathoz ebben az évadban. Nagy Katalin, Fröhlich Kristóf és Szőts Orsolya mind fellép a Születésnapban is. Szimbolikusan az inasok és szolgálók szerepeit kapták, szimbolizálva a szamárlétrán való kezdeti lépéseket.

Maga az előadás a benne többször elhangzó „hideg, meleg, forró, tűz” játékhoz hasonlóan pulzál. Kiegyenlített a feszültségek csomóponttá való gabalyodása az üresjáratokkal és a fellazító szellemes megszólalásokkal. Ezek szinte harmonikusan egybefonódnak. Ezért az élvezeti értéke a produkciónak igen magas.

De sajnos az igazságot nem tudjuk kibogozni, mert Michael és Helge egymás szapulásával kioltják a másiknak érvét. Most vagy gyerekmolesztáló az apa, vagy kóros hazudozó a fia. „Vagy-vagy” helyzet, ahogy a dán filozófus Kierkegaard híres művének címe is jelzi. Sok fontos lehetőség viszont elmarad, ami ront a teljesség élményén. A szobalányok és a fiúk kapcsolata nincs se kibontva, se magyarázva, marginális szálak maradnak. Nem tudjuk meg, miért vannak jelen szabadkőművesek a vendéglistán, hogy a filmben fontos elemként szereplő rasszizmus miért van elbagatellizálva, és hogy hová tűnt a katarzis. Ha van bűnös, miért nincs bűnhődés? Egyáltalán, mi akar lenni a tanulság? Túl modern darab ez, mintha összekacsintva a televízióval, nem is akarna tanítani, csak tisztán szórakoztatni. Azt viszont magas hőfokon teszi, hiányosságai ellenére érdemes előadás.

Adams

(Budaörsi Infó / Fotó: Borovi Dániel)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.