Piacok, boltok látogatását szabályozzák több helyen

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében országszerte több városban szabályozzák a piacok működését az idősek védelmében, és a húsvéti időszakra meghozott szigorítások közül is érvényben marad néhány.

 

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere határozatlan időre meghosszabbította a húsvéti hétvégén érvényben lévő parkolási korlátozásokat a városban – közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel. Gépjárművel továbbra sem lehet megállni Sóstógyógyfürdőn, a Nyíregyházi Állatpark előtti parkolóban, a Blaha Lujza sétányon lévő, a Krúdy Vigadó előtti, a pavilonsornál, a parkfürdőnél és a fürdőháznál lévő területeken, valamint a város belső részén a Bujtosi városliget parkolójában. Emellett ezeken a helyszíneken továbbra is tilos zöldfelületen történő parkolás, ennek betartását a közterület-felügyelet ellenőrzi.

Csütörtöktől változnak a városi piacok látogathatósági feltételei is, a piaccsarnokot, a Tokaji úti nagybani zöldség-gyümölcs piacot, a jósavárosi és az örökösföldi piacokat a 65 év felettiek csak 10 és 12 óra között látogathatják – olvasható a közleményben.

Szolnokon keddtől a veszélyhelyzet végéig reggel 8 és 10 óra között látogathatják a piacokat a 65 évnél idősebbek. A szabályozás betartását szigorúan ellenőrzik a bejáratoknál. A rendőrök drónokkal figyelik a kijárási korlátozás betartását, szabálysértés esetén a járőrök a helyszínre mennek.

A szolnoki idősotthonokban április eleje óta bent laknak a gondozók, ezzel is minimálisra csökkentve a fertőzés veszélyét.

Kaposváron a polgármester kedden úgy döntött, hogy a nagypiacon 9 és 11 óra között vásárolhatnak a 65 év felettiek. Szita Károly egyúttal azt javasolta a kormánynak, hogy minden üzletben rendelje el az idősekre vonatkozó időkorlát szűkítését.

Gyulán és Békéscsabán a városvezetők a kormányrendeletben meghatározott jogkörükkel élve határozatlan ideig módosították a helyi piacok működését. A megyeszékhelyen 9 és fél 11, Gyulán 9 és 10 óra között látogathatják a 65 évnél idősebbek a piacokat.

Kiskőrösön szerdától csak azokat a vásárlókat engedik be az üzlethelyiségekbe, akik védőmaszkot viselnek. Közleményben szólította fel Domonyi László polgármester a boltosokat, hogy április 15-étől tegyék kötelezővé a védőmaszk használatát. Azt is kérte, hogy az üzletek méretének figyelembevételével határozzák meg a helyiségben tartózkodók maximális létszámát. Lehetőleg 10 négyzetméterenként egy vevővel számoljanak – olvasható a város honlapján.

Siófokon – a polgármestereknek biztosított plusz felhatalmazás megszűnésével – keddtől az utcán ismét csak ajánlott, de nem kötelező a maszk viselése. Lengyel Róbert polgármester a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy e védőeszköz az üzletekbe, hivatalokba lépéskor ugyanakkor továbbra is kötelező, az erről szóló helyi rendelet hatályban van. A városvezető kitért arra is, hogy a hajóállomás és környéke is ismét megnyílt, az átmenetileg bezárt üzletek kinyithattak.

Csurgón az önkormányzat honlapja arról adott hírt, hogy rendszeresen fertőtlenítik a város köztereit, játszótereit, parkjait köztéri elemeit.
Bátonyterenyén a múlt hét végén kezdték el a járványügyileg legveszélyesebb közterületek fertőtlenítését. A boltok, posták, egészségügyi intézmények, gyógyszertárak környékét, a buszmegállókat, aluljárókat fertőtlenítik, továbbá lepermetezik a gyalogos közlekedést segítő korlátokat, a padokat és a szeméttárolókat is. 2020-ban elengedik az építményadó befizetését a lakosság számára – közölte Nagy-Majdon József polgármester. A városvezető közösségi oldalán tudatta azt is, hogy újratervezik az idei költségvetést. A pénzügyi döntések között ismertette, hogy a polgármesteri és alpolgármesteri költségtérítést a járványhelyzet alatt a védekezésre fordítják, a képviselők és külsős bizottsági tagok tiszteletdíja – újratárgyalásig – nulla forint lesz, a városi cégek vezetői fizetésük 70 százalékát kapják a járványhelyzet végéig.

Szerdán kezdődik a Békés Megyei Központi Kórház (BMKK) gyulai tagintézményében kezelt betegek áthelyezése, a fekvőbeteg-ellátást igénylőket a békéscsabai Réthy Pál Kórházba, a BMKK másik tagintézményébe veszik fel – olvasható a kórház honlapján. A pszichiátriai fekvőbeteg-ellátás, a felvétel április 20-ig a gyulai kórház pszichiátriai osztályán marad, ezt követően a rendelőintézetben vehető igénybe az ellátás.

A krónikus osztályok betegei előreláthatóan április 17-19. között kerülnek át az intézmény másik kórházi osztályára vagy szociális intézménybe.

A gyulai Pándy Kálmán Tagkórházban – a működési feltételek rögzítettsége miatt – tovább működik a sürgősségi betegellátás, a fertőző osztály, a klinikai onkológiai centrum, a koraszülött intenzív centrum, a szívkatéteres kardiológia, valamint a tüdőgyógyászat – írják.

A gyulai tagkórházban a miniszteri utasításoknak megfelelően készülnek a tömeges koronavírus-megbetegedések ellátására:csaknem 300 ágyon fogják biztosítani a lélegeztetésre szoruló betegek ellátását, ezen felül több mint ezer ágyon a fertőzött betegek gyógykezelését. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.