Kiberszakértő: érdemes lenne bevezetni a kétlépcsős azonosítást az internetes csalások ellen

 A kétlépcsős azonosítás (kétfaktoros autentikáció) jelenthet megoldást az internetes csalásokkal szemben – mondta Bársony Péter kiberszakértő az egyik televízió csatorna műsorában.

 

A szakértő kifejtette, ez azt jelenti, hogy a jelszó mellett egy másik – általában SMS-ben érkező – azonosítás is történik minden egyes belépésnél.

Hozzátette, nagyon nehéz egyébként felvenni a harcot a kiberbűnözők ellen, főleg úgy, hogy a felhasználók ebben nem partnerek. Szerinte ennek egyik oka, hogy az utóbbi időszakban e téren olyan mértékű volt a fejlődés, hogy a felhasználók egyszerűen lemaradtak.

Rámutatott, az FBI statisztikája szerint az elmúlt öt évben 10 milliárd dollárnyi, vagyis 3000 milliárd forintnyi kárt okoztak a kiberbűnözők csak az Egyesült Államokban; a számokból világosan látszik, hogy növekvő tendenciáról van szó, hiszen míg 2015-ben még csak 1,1 milliárd dollár volt a veszteség, ez 2019-re 3,5 milliárdra nőtt.
Hozzátette, Amerikában naponta 1200 bejelentést kapnak a bűnüldöző szervek ilyen visszaélések miatt. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.