A legszebb és legerősebb kamionok gyűlnek össze Szegeden a hétvégén

A legszebb és legerősebb kamionokat is megcsodálhatják az érdeklődők a hétvégén Szegeden, ha ellátogatnak a Nemzetközi Kamionos Country Találkozóra, melyet vasárnap délután gyorsulási verseny zár a Tisza-parton.

 

Az immár huszonkilencedik alkalommal megrendezett fesztivál több mint negyedszázada baráti találkozóként indult. Az első összejövetelen néhány tucat zenész és – akkor még főként Rábákkal járó – kamionos találkozott egy Szegedhez közeli tanyán, ahol egy bogrács mellett beszélgettek szakmájukról.

A több ezer vendéget vonzó rendezvénnyé nőtt fesztivál rendkívül népszerű, a kamionsofőrök közül sokan úgy időzítik szabadságukat, hogy ezt a hétvégét családjukkal együtt Szegeden tölthessék. Az előzetes jelentkezések alapján mintegy kétszáz kamiont várnak: érkeznek cégek hat-nyolc járművel, lesznek magánfuvarozók, de jönnek vendégek Európa több országából is.

A programok pénteken délután kezdődnek, a járművek és sofőrjeik Szeged mellett a Közúti Közlekedők Emlékművénél gyülekeznek, majd a belváros érintésével együtt vonulnak a fesztivál helyszínére Sziksósfürdőre, ahol este a koncertek mellett kamionos fényversenyt rendeznek.

Szombaton reggel zenés ébresztőre kelhetnek föl a vendégek, majd elkezdődnek a hagyományosan sokat vonzó vetélkedők. Kuriózumnak számít a kamionos terepügyességi-verseny, melyen a sofőrök szinkronpályán egymással és az órával versenyezve bizonyíthatják, hogy az országútra tervezett járművek – ügyes vezetővel a kormány mögött – a buckák között is megállják helyüket.

A sofőrök mellett a járművek is megmérkőznek egymással: a hagyományos kamion-szépségverseny zsűrije egész nap fáradhatatlanul dolgozik, hogy délutánra megtalálja a legtetszetősebb járművet. A győzelem komoly presztízst jelent a kamionosok között, és a dicsőség mellett idén a legjobbnak pénzdíj is jár.

Vasárnap délután a szegedi Huszár Mátyás rakparton rendezik a fesztivál mindenki által legjobban várt és leglátványosabb eseményét, a kamionos gyorsulási versenyt. A korábbi évek tapasztalatai alapján a siker nem feltétlenül az akár hatszáz lóerőnél is erősebb gépek teljesítményén múlik, sokat számít a sofőrök rutinja és ügyessége is. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.