A Csókkirály az élőben legtöbbször játszott dal

Több mint 22 ezer könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak tavaly országszerte az Artisjus statisztikái szerint. Az élőben legtöbbszor játszott dal a Hungária együttes régi slágere, a Csókkirály volt.

 

A szerzői egyesület június 28-i utalásával a teljes tavalyi koncertjogdíj a komolyzenei és könnyűzenei alkotók számlájára került. Az Artisjus felhasználási csatornánként – rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás – méri a zeneművek lejátszását, majd ezek alapján osztja fel a dalszerzők között a korábban beszedett jogdíjakat – közölte az egyesület hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, évek óta egyre több koncertet szerveznek Magyarországon. Az Artisjus 2016-ban 18 656, 2017-ben 20 007, 2018-ban pedig 22 050 koncert adatait dolgozta fel, vagyis a szám évről évre emelkedik. Az összesítésben a falunapi fellépésektől a legnagyobb fesztiválokig, az ingyenes programoktól a belépődíjas zenei rendezvényekig minden szerepel.

A koncertek fellegvára Budapest, tavaly a fővárosban összesen 14 237 koncertet tartottak. A második helyre Szeged került (1313 ingyenes és belépőjegyes könnyű- és komolyzenei koncert), a harmadikra Debrecen (1269 rendezvény). A tavalyi komolyzenei koncertek 48 százalékát szervezték a fővárosban, a könnyűzenei koncertek 32 százalékának adott otthont Budapest. A nagyvárosok mellett Sopronban és a Balaton környékén is több mint ezer zenei rendezvényt tartottak az elmúlt évben.

Az élőzenei koncertek után 714 millió forint jogdíjat fizetett 9111 magyar szerzőnek az Artisjus. A 2018-as könnyűzenei rendezvényeken megszólaló magyar dalok zeneszerzői és szövegírói között ezúttal 599 millió forintot, a magyar komolyzenei művek alkotói között pedig 115 millió forint jogdíjat osztott fel az Artisjus. 1916-an kaptak legalább ötvenezer forintot a művek élőzenei megszólalásáért, közülük 1200 alkotó jogdíja haladta meg a százezer forintot éves szinten.

A rendezvényszervezők által beküldött listák szerint a tavalyi könnyűzenei koncerteken a megszólaló dalok háromnegyede magyar szerzemény volt, a komolyzenei rendezvényeken szintén többségben hazai művek hangzottak el (62 százalék). Egyharmaduk ugyanakkor mindössze egyetlen egyszer szólalt meg élőben egy év alatt, sőt a szerzemények felét is legfeljebb évi négy alkalommal hallhatta élőben a publikum.

A részletes elemzés az Artisjus zenei blogján, a dalszerzo.hu oldalon olvasható: https://dalszerzo.hu/2019/06/27/a-nagyvarosaink-a-balaton-es-sopron-a-koncertelet-kozpontjai-nagy-elozenei-statisztika-2018/ MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.