Dunai hajóbaleset – Őrizetben a szállodahajó kapitánya

A szerdai dunai hajóbalesettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát – közölte a rendőrség csütörtök este az MTI-vel.

 

A BRFK közleménye szerint a fővárosban, a Margit híd magasságában a Dunán május 29-én 21 óra 5 perckor egy személyhajó és egy szállodahajó ütközött, a személyhajó drámai gyorsasággal elsüllyedt. A személyhajón a hatóságok rendelkezésére álló utaslista szerint összesen 35 ember tartózkodott, 2 ember magyar állampolgár – a hajó személyzete -, valamint 33 dél-koreai állampolgár. A balesetet követően a mentésben résztvevők hét embert kimentettek a vízből, és további hét ember holttestét találták meg – valamennyien a Koreai Köztársaság állampolgárai.

A vízi baleset körülményeinek tisztázása érdekében a BRFK igazságügyi hajózási nautikai szakértő bevonásával nyomozást rendelt el. A nyomozók szemlét tartottak, tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le. A nyomozás során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján felmerült a személyre szóló megalapozott gyanú, ezért a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát a nyomozók halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 64 éves odesszai lakost – kihallgatását követően – őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

A kutatásban közreműködők a 9-11 kilométer/óra sebességgel áramló vízben és Duna teljes Lánchíd alatti magyar partszakaszain továbbra is mindent megtesznek az eltűntként kezelt 21 személy felkutatása érdekében – írta a BRFK.

 

Virág és mécsesek a rakparton a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében, a Margit hídnál 2019. május 30-án

Virág és mécsesek a rakparton a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében, a Margit hídnál 2019. május 30-án

 

 

Dél-koreai turisták esti sétahajózáson vettek részt a Dunán Budapesten idegenvezetőikkel. Hajójuk – fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel – egy nagyméretű luxushajóval ütközött össze és elsüllyedt a Margit hídnál. A balesetnek eddig hét halálos áldozata van.

Az ORFK korábban azt közölte, hogy a Viking Sigyn hajó “svájci illetőségű céghez tartozik”.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.