Közlekedési kultúra napja rendezvénysorozatot tartanak országszerte a hétvégén

Közlekedésbiztonsági rendezvények lesznek a hétvégén országszerte a közlekedési kultúra napja alkalmából a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) koordinálásában.

 

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára pénteken a közlekedési kultúra napja megnyitóján Budapesten hangsúlyozta, hogy a közlekedés biztonságát is szolgálja a kormány 3200 milliárdos keretösszegű útprogramja, amelynek célja, hogy Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül kényelmesen elérhető legyen egy négysávos útszakasz.

Az államtitkár emlékeztetett egy néhány évvel ezelőtt készült közvélemény-kutatás eredményére, amely a közlekedésbiztonsági szemlélet formálásának szükségességét támasztotta alá. A megkérdezettek négyötöde indokoltnak tartotta, hogy évente egy napot a közlekedési kultúra ügyének szenteljenek.

Sokadik éve igaz, hogy tíz közúti balesetből kilencet a járművezetők hibája, mulasztása okoz, ezért a közlekedési kockázatok mérséklésében meghatározó elem az emberi tényező – mutatott rá az ITM államtitkára. Ebből a szempontból korszakhatárt jelent az önvezető járművek következő évtizedekben várható elterjedése. Magyarország pedig ezen a téren a zalaegerszegi tesztpálya létesítésével, a fejlesztést támogató jogszabályi környezettel vezető szerepre törekszik a térségben és Európában – tette hozzá az államtitkár.

A megnyitón Ledia Lazeri, az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO magyarországi irodájának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy elfogadhatatlanul magas a közlekedési balesetben elhunytak száma a világban, ezért egyre többet kell tenni megelőzésért.

Alexander Vogt, az Európai Közlekedéstudományi Platform szakmai főtanácsadója egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy most van az Európai Unió következő fejlesztési ciklusának forrásfelhasználási tervezése, ebbe a közlekedésbiztonságot javító projekteket is célszerű lenne szerepeltetni.
Bíró József,  a KTE közlekedésbiztonsági tagozatának elnöke ismertette, hogy a “Legyünk társak a közlekedésben, a közlekedésért úton, vízen, sínen, levegőben” jelszóval meghirdetett rendezvénysorozaton az egyesület mellett egyebek közt önkormányzatok, egyetemek, közlekedési vállalatok tartanak bemutatókat, fórumokat, nyílt napot, programokat.
A nyitónapon átadták a közlekedési kultúra értékeinek elismerésének szakmai kitüntetéseit. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.