Diákoknak hirdetett vetélkedőket a Nemzeti Színház
- Budaörsi INFÓ
- 2019 február 26.
Március 10-ig meghosszabbította a Nemzetiszínháztörténeti elnevezésű, 10. és 11. osztályos diákcsapatoknak szóló vetélkedője jelentkezési határidejét a Nemzeti Színház, amely Ember küzdj, és bízva bízzál címmel egy új pályázatot is kiírt 13-23 éves diákok számára.
A teátrum 2019-ben már ötödik alkalommal várja játszani az ország 10. és 11. osztályos diákcsapatait. A Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőben négyfős csoportok vehetnek részt, akik egy iskolából kell, hogy verbuválódjanak. A csapatok három, kizárólag az interneten keresztül zajló fordulóban mérik össze tudásukat. Az idei vetélkedő középpontjában Németh Antal, “a színházcsináló” áll – közölte az MTI-vel hétfőn a Nemzeti Színház.
Mint a teátrum közlemény emlékeztet, Németh Antal rendező, színháztörténész 1935 és 1944 között volt a Nemzeti Színház igazgatója. A jelentkező csapatoknak az ő életének, pályafutásának eseményeit kell kutatniuk, aminek során digitális dokumentumokat készítenek és nyújtanak be: filmet, plakátot, prezentációkat és sok minden mást.
A három internetes forduló eredményei alapján a legjobb hat csapat kerül a döntőbe, melyre a Nemzeti Színházban kerül sor június 11-én.
A csapatok tableteket, színházbérleteket és könyvutalványokat nyernek, a győztes csapat iskolájába pedig a Nemzeti Színház egy napra kitelepül rendhagyó irodalomórákkal, beszédórával, olvasópróba játékkal, smink- és fodrászbemutatóval és a színház művészeinek focicsapatával.
A vetélkedőre március 10-én éjfélig lehet jelentkezni a www.nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo honlapon.
Ember küzdj, és bízva bízzál címmel a színház 13-23 éves diákok számára is pályázatot indít. A teátrum által Az ember tragédiája előadáshoz készített szpotok nyomán várják a diákok saját gyártású, 20-30 másodperces telefonos videóit, melyekben a pályázók saját ötleteikkel egy-egy szállóigét jelenítenek meg.
A saját névvel ellátott videókat március 18-ig a tragedia@nemzetiszinhaz.hu email-címre lehet küldeni, az eredményhirdetést március 25-én tartják.
Az első helyezett nyereménye egy mobiltelefon, két tiszteletjegy a színház szabadon választott előadására, valamint Az ember tragédiája szállóigéjét tartalmazó két vászon válltáska. MTI
facebook:
0 Komment