A Budaörsi Sport Club Napja – Sportolási lehetőség minden korosztály számára!

(Budaörs, 2018. október 17. – Budaörsi Infó) A Városi Sportcsarnokban (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.) kerül megrendezésre október 27-én, szombaton a Budaörsi Sport Club Napja. A 10 órakor kezdődő rendezvényen résztvevők – sportolók és szakemberek segítségével – megismerkedhetnek és kipróbálhatják a BSC mind a hét sportágát: asztalitenisz, atlétika, autó-motor sport, judo, karate, tenisz, úszás.

 

 

A nap folyamán különböző sportversenyek kerülnek megrendezésre, a sportcsarnok parkolójában az autó-motor sport kedvelői biztonságtechnikai bemutatót láthatnak, illetve lehetőség lesz a versenyautókat belülről is megcsodálni.

A legkisebbek számára játszó sarok kerül majd kialakításra, továbbá a gyerekek kisebb ajándékokra tehetnek szert.

A rendezvény fő célja, hogy a jelenlévők sportosan, egészségesen töltsék el ezt a napot, bármennyi időt is töltsenek nálunk.

 


A nap lezárásaként 17:00-kor kerül sor a Budaörsi SC női asztalitenisz csapatának első, idei hazai Bajnokok Ligája mérkőzésére, ahol az ETTU kupa aktuális bajnokát, a francia Metz TT csapatát fogadjuk.


 

A részvétel az egész nap tekintetében díjtalan!

 

 

bscnap2

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.