Kortárssegítő képzés kicsiknek, személyiségfejlesztés nagyoknak Budaörsön

(Budaörs, 2018. augusztus 24. – Budaörsi Infó) Budaörs Önkormányzat és a Városi Ifjúsági Klub támogatásával 2014-ben elindult Budaörsön egy kortárs segítő csoport (Mi-Másért kortárssegítő csoport) Bakai Gyöngyi vezetésével. Ebben a csoportban mindenki önmaga lehet, jó a hangulat, érdekes új dolgokat tanulnak a fiatalok az emberi viselkedéséről.

 

 

Bárki elmondhatja, ha valami bántja vagy problémája van, és ezt átbeszélik, megpróbálnak egymásnak segíteni, megoldást keresni, vagyis megtanulják a gyerekek, hogy hogyan segítsenek a többieken. Önismereti és személyiségfejlesztő játékokat játszanak, feladatokat oldanak meg. A résztvevők 11-12 éveseknek, 13-­15 éveseknek, és a 15+ korosztály.

A 2018–2019­-es tanévben is folytatódnak ezek a képzések 3 korosztályban a Városi Ifjúsági Klubban, természetesen a gyerekek számára ingyenesen. Bakai Gyöngyitől a csoport vezetőjétől megtudtuk, hogy már a 7­9 éveseknek is tartanak Bátorító órákat kedden 16 óra után. Terveznek továbbá minden hónap első péntekén prevenciós célzatú foglalkozásokat 3 korosztálynak is.

 

„Fontosnak tartjuk, hogy még ha játékos formában is, de legyen fogalmuk a kisebb gyermekeknek is a káros szokásokról, a helyes életvitelről.

A hangsúly a játékos, interaktív formán van; ezek nem előadások lesznek természetesen.” Folytatódik a kamaszodó ­ kapaszkodó is, amit kifejezetten kisközösségekre és iskolai osztályokra terveztek. „Valójában közösséget kovácsolunk, együttműködésre buzdítunk, és megtanítjuk, hogy hogyan tudnak egymás mellé, és nem egymás ellen – állni.

Nagy terveink vannak egy leendő konzultációs központ kialakítására is. Idén ezt el is kezdjük kicsiben a Fantazmagóriában. Itt lesz már idén addiktológiai konzultáció, logoterápiai tanácsadás, család-, és párterápiai konzultáció, valamint reméljük, hogy pályaválasztási tanácsadás is. Ezeket már szeptembertől elindítjuk.”

 

Azt is kiderült, hogy az Esély Szociális Társulás és Gyermekjóléti Központ filmklubbot szervez majd havi rendszerességgel a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Térben, aminek a szervezésébe és lebonyolításába is részt vesz Bakai Gyöngyi.

 

„A filmklub nem kizárólag filmvetítést jelent, hanem a filmek közös megnézésén túl beszélgetést, akár vitát is. Igyekszünk olyan filmeket választani, amiknek az élménye maradandó lehet, és motiváló, gondolkodtató vagy akár útnak indító hatása van.”

 

Továbbá szervezés alatt van egy drogprevenciós nap a Városi Ifjúsági Klubban, és felnőtteknek szerveznek beszélgetéseket és személyiségfejlesztő előadásokat.

Bakai Gyöngyitől azt is megtudtuk, hogy könyv megírását tervezi a munkája során tapasztalt történetek alapján.

Kíváncsian várjuk ezt a tanévet is.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.