Eszenyi Enikő: Tahi Tóth László a legnagyobb művészek közé tartozott

“Jó humorú és mégis titokzatos művész volt, a legnagyobbak közül való” – emlékezett a csütörtökön elhunyt Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészre a Vígszínház igazgatója.

 

Eszenyi Enikő az MTI-nek nyilatkozva felidézte, hogy már főiskolásként nézhette Tahi Tóth Lászlót próbákon, és sokszor lehetett egy színpadon vele a Vígszínházban. “A legmegkapóbb Laciban az volt, hogy a színpadon szellemesen, könnyedén létezett, drámai szerepeiben szenvedélyesen és átélten játszott, miközben az életben nagyon zárkózott volt” – hangsúlyozta.

“Gyönyörűen rajzolt, nagyon muzikális, egyszerre jó humorú és mégis titokzatos művész volt, a legnagyobbak közül való. Nagyon mélyen szerettem” – emlékezett pályatársára Eszenyi Enikő, aki hozzátette: örül, hogy tegnapelőtt még foghatta a kezét, és mesélhetett neki szeretett színházáról, amelynek haláláig hűséges tagja volt.

Lukács Sándor színművész elmondta, hogy 45 évig voltak kollégák és barátok Tahi Tóth Lászlóval a Vígszínházban. “Annak ellenére, hogy tudtam, súlyos beteg, döbbenetes és felfoghatatlan számomra, hogy már nincs közöttünk” – hangsúlyozta.

Mint mondta, rengeteg előadásban voltak egymás partnerei és sem művészileg, sem emberileg nem okozott soha csalódást. Felidézte, hogy együtt dolgoztak a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadásban, Csehov Platonov című darabjában is játszottak, a vígjátékok közül pedig Georges Feydeau Bolha a fülbe című darabját említette.

Az utóbbi időben a Pesti Színházban Peter Morgan Audiencia című darabjában voltak partnerek. Mint mondta, ez volt a legutolsó közös munkájuk. “Egy biztos: életem végéig őrizni fogom az emlékét” – fogalmazott Lukács Sándor.

Az életének 75. évében elhunyt Tahi Tóth Lászlót türelemmel és méltósággal viselt betegség után érte a halál, a Vígszínház saját halottjának tekinti.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.