Újabb fizetős útszakaszok jönnek januártól!

Két új sztrádaszakaszon kell majd fizetni jövőre a közlekedőknek, a matricaárak azonban nem változnak 2018-ban sem nyilatkozta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

 

 

A két új fizetős szakasz 2018. január 1-jétől:

Az M85-ös Csornát elkerülő második szakasza és az M35-ös Debrecen utáni folytatásának első üteme.

A tárca nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a 2012 óta ugyanannyiba kerülő matricáknál lesz-e drágulás jövőre. Egyúttal pedig azt is jelezte, hogy a matricavásárlásnál az idén megmarad az a tavaly bevezetett újítás, hogy a 2018-as matricákat már idén decemberben meg lehet vásárolni, amely lehetőséggel tavaly 76,3 ezer alkalommal éltek.

Az is lényeges, hogy a matricarendszer átalakítása nincs napirenden. A jelenleg fizetési köteles útdíj hálózat, illetve az árak itt érhetők el.

 

(Forrás: portfolio.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.