Ősszel írják ki az NKA első pályázatait pályakezdő táncművészek, előadóművészek számára

Ősszel írják ki az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiumának első pályázatait pályakezdő táncművészek, előadóművészek számára – közölte a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hétfőn az MTI-vel.

 

Az Imre Zoltán Programra 2017-ben 100 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre. A programot 2017 januárjában hirdette meg az NKA azzal a céllal, hogy támogatásban részesüljenek a magyar táncművészet fiatal alkotói, előadóművészei. A program célja lehetőséget biztosítani az ifjú művészek számára a bemutatkozáshoz, segíteni pályakezdésüket, és kijutásukat a nemzetközi színtérre.

Az NKA közleménye szerint ennek érdekében kiemelten támogatják a művészek nemzetközi hálózatban, interdiszciplináris környezetben, a legújabb kommunikációs és IT technológiák alkalmazásával megvalósuló alkotásait, az ehhez szükséges kutatásokat és az elkészült művek közönség elé juttatását, a fiatal közönség találkozását a korszerű magyar táncművészettel, a társművészetekkel közös együttműködésből születő új táncművészeti produkciókat, valamint a korszerű táncművészetet a középiskolások és egyetemista korosztály körében népszerűsítő komplex, interaktív oktatási kezdeményezések szervezését.

A programmal az 1997-ben elhunyt kiemelkedő alkotó emlékét is szeretné ápolni az NKA. Mint írják, Imre Zoltán művészetét a nyitottság, a kísérletezés és a komplex színházi gondolkodás jellemezte, aki kitüntetett figyelmet fordított az ifjú, tehetséges koreográfus és táncművész nemzedékre. Öröksége követendő példa a táncművész társadalom minden generációja számára.

A Kollégium vezetője Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója. A kollégium tagja Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója; Nagy Zoltán, a Sín Kulturális Központ igazgatója és Kovács Gerzson Péter, a TranzDanz művészeti vezetője.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.