Az idősek informálásával csökkenti az “unokázós csalások” számát a rendőrség

Új bűnmegelőzési módszerrel, az idősek felvilágosításával csökkenti az “unokázós, trükkös csalások” számát a rendőrség – hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak a belvárosi nyugdíjasklubban tartott rendezvényén pénteken. 

 

Terdik Tamás rendőr ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta: sok elkövető azt használja ki, hogy az idősek általában is segítőkészek, kiváltképp akkor, ha a hozzátartozóikról van szó.

Az “unokázós” módszer lényege, hogy a késő esti, éjszakai órákban felhívják a kiszemelt áldozatot és elhitetik vele, hogy egy közeli hozzátartozója, gyermeke, unokája bajba került: például baleset áldozata lett, életmentő műtétet kell végrehajtani rajta, tartozása van, vagy fogva tartják. Ezekkel az ürügyekkel ráveszik a gyanútlan idős embert arra, hogy minden pénzt, ékszert, értéket átadjon a telefon után nem sokkal érkező közvetítőnek, aki elhiteti magáról, hogy jó barát, ismerős, és már viszi is a zsákmányt.

Az efféle csalásokra is igaz az, ami a legtöbb bűncselekményre, hogy könnyebb megelőzni, mint felderíteni. Ezért hívja fel a rendőrség az idősek figyelmét arra, hogy az ilyen gyanús éjszakai telefon esetében kételkedjenek, kérdezzenek, igyekezzenek minden lehetséges eszközzel meggyőződni a hallottak valóságtartalmáról, hogy minél kevesebben váljanak áldozattá – hangsúlyozta a szakember.

A bűnmegelőzés sikerét mutatja, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb az “unokázós, trükkös csalás” – tette hozzá Terdik Tamás.
Berár Iván rendőr ezredes, az V. kerületi kapitányság vezetője a rendezvényen szintén arról beszélt, hogy az “unokázós csalásoknál” idősek válhatnak gátlástalan elkövetők áldozatává, akik kihasználják bizalmukat, segítőkészségüket és érzelmileg manipulálják őket. A legtöbb ilyen cselekmény azonban az utóbbi időben már sikertelen marad – tette hozzá.

A kerületi kapitány kérte az időseket, hogy ne hagyják magukat becsapni.
Jeneiné Rubovszky Csilla, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idősek alapszolgáltatásainak fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa a rendezvényen megerősítette: a Belügyminisztérium áldozatvédelmi programjának köszönhetően csökkent a trükkös csalások száma.

“Az önök generációja a legsegítőkészebb, sajnos egy picit szűrniük kell” – figyelmeztette a miniszteri biztos népes hallgatóságát a nyugdíjasklubban.

 

MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.