Alkalom szüli a tolvajt!

A tanév befejeztével aki teheti nyári szabadságra megy, üdülőhelyre utazik. Azonban egyesek mások gondtalan nyaralását, pihenését kihasználva törvénysértő cselekményeket követnek el. A betörők és a tolvajok soha sem mennek szabadságra!

Igaz a mondás,
“Alkalom szüli a tolvajt”, de az alkalmat Önök se teremtsék meg!

Vagyonbiztonság szempontjából a nyári üdülés során sem ajánlott könnyelműen viselkedni, kisebb odafigyelést tanúsítani az értéktárgyakra. Az alábbiakban néhány olyan megoldásra teszünk ajánlást, melyek figyelembevételével elkerülhetik, hogy sértetté váljanak, rossz emlékeik maradjanak erről a nyárról.

• A nyári melegben sokan nyitott ablak mellett alszanak, nappal az ajtókat is nyitva tartják. A betolakodó rovarok ellen a szúnyogháló megfelelő védelmet biztosít, de értékeik védelme szempontjából nem jelent megoldást. Javasoljuk, hogy nappalra, amikor nem tartózkodnak otthon, a legnagyobb meleg ellenére is zárják be az ablakokat, ajtókat.

Az éjszakai nyitott ablak melletti alvás esetére is van megoldás az illetéktelen behatolás megakadályozására. Biztonságtechnikai üzletekben kapható mozgatható, mozgásérzékelővel ellátott riasztókészülék, amely a nyitott ablak közelében elhelyezve hangjelzéssel riaszt az esetleges behatolás esetén. Ez a mobil riasztóberendezés alkalmazható az udvaron, erkélyen elhelyezett értéktárgyak, kempingezés során a sátorban, lakókocsiban elhelyezett értékek védelmére is. A hatósugarába kerülő mozgó tárgyak, személyek jelenlétét hangadással jelzi.

• Amennyiben üdülni megy a család, kérjék meg rokonukat, megbízható szomszédjukat levélszekrényük rendszeres kiürítésére, ugyanis a megtelt levélszekrény árulkodó jel lehet a tolvaj számára arról, hogy hosszabb ideje nem tartózkodnak a lakásban. Arra is megkérhetik megbízottjukat, hogy ne csak a virágokat locsolja meg, hanem az utcai függönyöket alkalmanként húzza el, kapcsolja be a rádió,- vagy tévékészülékeket. Kertes ház esetén jó módszer, ha szomszéd vagy ismerős az Önök lakása előtt parkol esetenként gépkocsijával.
Hosszabb út előtt hasznos a gépkocsit ellátni különböző elektronikus védelmi berendezésekkel, mint pl. elektromos indításgátló, riasztóberendezés. Amennyiben utazás közben megállnak pihenni, ne hagyják az autót lezáratlanul, értékeiket ne hagyják látható helyen, tegyék a csomagtartóba. Az ún. trükkös lopás hazánkban és külföldön is gyakran előfordul. Az autópályák mellett található parkolóban, benzinkútnál kiszúrják az autó kerekét és azt követve, megállás után, segítséget imitálva, a kocsiban utazók figyelmét elterelve tulajdonítanak el értékeket.

• Amennyiben strandon, fürdőben töltik szabadidejüket, lehetőség szerint vegyék igénybe az értékmegőrzőt. Amennyiben nincs, a parton hagyott értékekre felváltva vigyázzanak, soha ne hagyják őrizetlenül táskáikat, csomagjaikat! A törölköző sem jelent biztonságot! Csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyi szükséges ahhoz, hogy jól érezzék magukat és biztonságban haza jussanak! Figyeljenek egymásra és egymás értékeire, a lopás ezzel megelőzhető!

Ha bajba kerülne, hívja a 107 vagy 112-es segélyhívó számokat!

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.