Csalót keresnek a budaörsi rendőrök

A nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen tettes azonosításához. A Budaörsi Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztálya 13010/836/2017.bü számon folytat eljárást csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

 

 

A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen tettes 2016 novemberében vagy decemberében egy budaörsi műszaki áruház parkolójában beszédbe elegyedett a sértettel.

A beszélgetés során a férfi azt a látszatot keltette, hogy pénzre van szüksége ahhoz, hogy hazautazhasson. A feljelentő a kért pénzösszeget átadta az ismeretlen tettesnek, aki ígéretet tett arra, hogy másnap délután visszaadja neki a pénzt, erre azonban nem került sor.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben egy 50 év körüli, jól szituált, körülbelül 175-180 centiméter magas, kissé pocakos férfit keresnek, aki magáról annyit mondott a sértettnek, hogy Egerben él, borospincéje van, és borkereskedéssel foglalkozik. A férfi N. Józsefként mutatkozott be.

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozói kérik, hogy aki tud valamit az ismeretlen személyről vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.