A szülőföld harangjai

(Budaörs, 2017. április 5. – Budaörsi Infó)  2017. április 20-án könyvbemutató lesz a Heimatmuseumban. 

 

 

Adam Müller-Guttenbrunn: A szülőföld harangjai (Die Glocken der Heimat, 1910)

Egy kis német faluközösség viszontagságai Magyarországon a 19. század végén – küzdelem a megélhetésért, és küzdelem az asszimiláció ellen.

A kiegyezés után a magyar politika teljes erővel látott hozzá, hogy a soknemzetiségű országból létrehozza a magyar nemzetállamot.

Mindaddig ismeretlen konfliktusok jelennek meg az emberek életében: a magyar állampolgárság és a német nyelvhez, a német gyökerekhez való ragaszkodás addig jól megfért egymással, most azonban mindenkinek meg kell hoznia a maga döntését.

Ellen tud-e állni egy kis faluközösség az erőszakos asszimilációnak? Elég erősek-e a német kötődések, elég erős-e a hangja a „szülőföld harangjainak”?

Szinte az asszimilációs tényezők enciklopédiájának is tekinthető ez a könyv, áttekinti azokat a spontán és az állam által is erősített folyamatokat, amelyeknek eredményeként a nemzetiségek egyre inkább beolvadnak a magyarságba. Mindemellett átfogó képet kapunk a falu szokásairól, hagyományairól, a miséktől a disznóölésekig, a gazdálkodásról, az öltözködésről, a természettel vívott állandó küzdelemről.

A történet igen színesen megrajzolt személyiségekhez kapcsolódóan bontakozik ki.

A plébános unokahúga, aki színésznő szeretne lenni, a káplán, aki édesanyja fogadalma miatt lett pap, de nem érez igazi hivatástudatot…

Az iskolaigazgató, aki a selyemhernyó-tenyésztés apostola is egyben a településen, a módosabb és szegényebb családok egész forgataga, szerelmek és hűtlenségek – személyes sorsok jelennek meg a regényben.

 

szulofoldem_heimat

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.