KettőPontNulla – Új tanítási módszer Budaörsön

(Budaörs, 2017. január 22. – Budaörsi Infó) 2017 nyarától alternatív tanoda nyílik Budaörsön általános iskolásoknak KettőPontNulla néven. A projekt szülői, szakmai összefogásból és – elsősorban budaörsi – cégek, vállalatok és most a Budaörsi Infó támogatásának segítségével indul. A részletekről a kezdeményezés elindítóját, Kalovits-Ruzsonyi Ágnest kérdeztük.

 

 

Kalovits-Ruzsonyi Ágnes a Budaörsi Infónak elmondta, hogy olyan pedagógiai módszerrel tanítják majd a gyerekeket, amelynek segítségével szabadon használhatják majd a fantáziájukat, kreativitásukat. Az oktatás szeptemberben kezdődik, viszont a nyáron már különböző táborok keretén belül is kipróbálhatják a gyerekek ezt az új tanítási módszert.

“A felfedezés élményét és ennek támogatását fontosabbnak tartom. Mi nem csak a vizsgára készítjük fel a diákokat, hanem kreativitásra serkentve, tudásvágyát visszaadva egyéni és csoportos projektmunkákon keresztül juttatjuk egy sokkal komplexebb megismeréshez a gyerekeket.

Szeretnénk, ha a történelem-irodalom-művészetek fejlődését koroknak megfelelően és földrajzilag is áttekinthetően látnák, hogy szabadon, kreatívan szárnyalhatnának a művészetekben,  hogy a tanulást nem valami stresszes rossznak, hanem izgalmas újdonságnak tekintenék.”

 

Milyen lesz az alternatív sulisok egy hétköznapja?

„Fél 9-től 9-ig beszélgetéssel, majd egy kis lecsendesedéssel, rövid jógával teremtjük meg a nyugodt tanulás lehetőségét.

Kora délelőtt a „normál” tárgyakat tanulják a gyerekek, sok csoportos, projektmunkával, beszélgetéssel, gyakorlati ismeretszerzéssel, majd következnek azok a beszélgetések vagy gyakorlati lehetőségek, amelyeket nagyon fontosnak tartok: összművészeti vagy történelmi-irodalmi foglalkozások, melyeknek során a gyerekek végre komplexitásában találkoznak a nagyvilággal – térben és időben egyaránt.

Ez azt jelenti, hogy a történelmet, irodalmat, művészetet-kultúrát egyazon időben ismerheti meg, sőt azt is azonnal megértheti, éppen abban az időben mi történt a világ „másik felében”.

Fontos a logikus gondolkodás támogatása, így már alsóbb osztályokban is találkozhatnak majd fejtörőkkel, logikai feladatokkal. Sok gyermek ezekkel csak a felvételi előtti hónapokban találkozik, ha addig nem engedtük gondolkodni, nem támogattuk az ilyesfajta fejlődését, gondolkodása nem fog tudni egyik hónapról a másikra megváltozni.

Nagy hangsúlyt fektetünk a számítógépes ismeretekre, a programozásra, sőt a robotikával is megismerkedhetnek a gyerekek. Szeretnénk – a szülőkkel egyetértésben és összhangban – megtanítani a gyerekeket az internet adta lehetőségek megismerésével – biztonságban, időkorlátokkal!

A mozgásnak is helye lesz mindennapjainkban: a jóga mellett heti rendszerességgel lehet majd az úszást, korcsolyázást, lovaglást vagy egyéb sportokat kipróbálni.”

 

Hogyan jellemeznéd pár szóban módszeretek lényegét?

„Minden gyermek más és más. Lehet és kell is fejlődni, de úgy a legjobb, ha ezt magukért teszik.

Fontos az odafigyelés, saját magára, társaira és a környezetére is. Szeretnénk, ha megértenék a gyerekek (és szüleik is), hogy nem (elsősorban ) a sikeresség a cél, hanem inkább a boldogságuk – természetesen széles spektrumú ismeretszerzéssel, örömteli tanulással, stressz, témazárók, felelések és házi feladat nélkül!

Környezettudatos, jól tájékozott, kultúrára, művészetekre éhes, kiegyensúlyozott, empatikus, boldog, tevékeny gyerekeket szeretnénk nevelni!”

 

Kik fognak ebben a projektben veled dolgozni?

„Még kicsi a csapat, ezért minden KettőPontNullához kedvet érző pedagógus és nem pedagógus végzettségű érdeklődő jelentkezését várjuk még, a csoportokhoz keresünk csoportvezetőket, mentorokat (heti 5 x 6 órában) és további “szakmentorokat” heti 1-3 órában.

Persze a szülők érdeklődésére is számítunk. Számukra és a gyerekek számára rendszeresen beszélgető esteket szervezünk, az első január 25-én lesz a PostArton. Középiskolás és egyetemista diákok véleményére is számítunk mindenképp, tőlük azt várjuk, meséljenek arról, mik azok a készségek, képességek, amik nekik hiányoztak az általános iskolából kilépve.”

Ha önt is érdekli az alternatív suli létrehozása, keresse bátran a szervezőket a kettopontnullabudaors@gmail.com e-mail címen.

 

Sok sikert kívánunk!

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.