Átadták a Nemzet Művésze díjakat

Bán Ferenc építőművész, Kalász Márton költő, műfordító, Koltai Lajos operatőr, Mécs Károly színművész és Varga Imre szobrászművész lépett a Nemzet Művészei közé, a díjat csütörtökön a Pesti Vigadóban adta át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke.

 

Varga Imre helyett fia, Varga Mátyás szobrász, festőművész vette át az elismerést.

 Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepi beszédében elmondta: ma elismerjük azokat a művészeket, akik műveikkel az egyetemes magyar emlékezet, a nemzet kincsestárának elidegeníthetetlen részei lettek.

Hozzátette: a művészet és művészeink erejét, alkotásaikat újra és újra el kell ismernünk, de nemcsak észre kell venni, hanem értékelni is. Az elismerés nem csupán hangzatos szó, hiszen a díj ahhoz méltó életjáradékkal is jár – emelte ki a miniszter.

Kitért arra is, hogy a díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére hozta létre a kormány és immár harmadik alkalommal adják át. Az MMA mint köztestület arra hivatott, hogy őrizze, támogassa az egyetemes magyar kultúra értékeit, segítse azok újjászületését. A miniszter hangsúlyozta: szerencsések vagyunk, hiszen mindig lesznek Magyarországon, akik a távozó nagy művésznemzedék helyébe lépnek.

Fekete György elmondta: a bírálótestület szakmailag megalapozott, méltányos döntést hozott. Az MMA elnöke azt kívánta a díjazottaknak, hogy “alkotótevékenységük fénye világítsa be a magyar művészet épülő új útjait hazánkban és szerte a világban”.

Építőművészet díj kategóriában Bán Ferenc Kossuth-díjas építőművész, címzetes egyetemi tanár, az MMA rendes tagja a kortárs építészeti kánon részeként értelmezhető, plasztikus formavilágot megjelenítő, progresszív szellemű életmű, valamint építész generációkat kiművelő oktatói pályafutása elismeréseként és nagyrabecsüléseként vehette át a díjat.

A filmművészet kategóriájában Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr, a magyar filmművészet nemzetközi megbecsülése terén nyújtott, kiemelkedően gazdag operatőri életműve elismeréséért kapta az elismerést.

Színházművészet kategóriában Mécs Károly Kossuth-díjas színművész, az MMA rendes tagja a magyar- és világirodalom klasszikus szerepeinek értékteremtő megformálásáért, a filmművészet terén nyújtott feledhetetlen alakításainak megbecsüléseként lett díjazott.

Képzőművészet kategóriában Varga Imre Kossuth-díjjal kitüntetett szobrászművész a kortárs magyar szobrászművészet iskolateremtő megújítása, a klasszicista-realista eszményt megújító monumentális szoborkompozíciói kultúrtörténeti jelentőségének elismeréseként érdemelte ki az elismerést.

Az irodalom területén Kalász Márton Kossuth-díjas költő, író, műfordító, az MMA rendes tagja a kortárs magyar irodalom történetét gyarapító költői életműve elismeréseként és értékteremtő műfordítói tevékenységének megbecsüléseként részesült a kitüntetésben.

 

Bán Ferenc építőművész (b), Kalász Márton költő, író, műfordító (b2), Mécs Károly színművész (b3), Koltai Lajos operatőr (j2) és Varga Mátyás festő- és szobrászművész, aki édesapja, Varga Imre szobrászművész nevében vette át az elismerést

Bán Ferenc építőművész (b), Kalász Márton költő, író, műfordító (b2), Mécs Károly színművész (b3), Koltai Lajos operatőr (j2) és Varga Mátyás festő- és szobrászművész, aki édesapja, Varga Imre szobrászművész nevében vette át az elismerést

 

A Nemzet Művésze díjat azzal a céllal hozta létre a kormány 2013-ban, hogy a legkiemelkedőbb művészek számára méltó életkörülményeket biztosítson életjáradék formájában. Az elismerés egyidejűleg legfeljebb 70, a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet területén jelentős értéket létrehozó alkotó számára adományozható. (MTI)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.