Figyeljünk egymásra!

Gondoljunk a magányosan és az utcán élőkre! Az ősz vége felé közeledve az éjszakák egyre hidegebbek lesznek, már sok helyen megjelent a hajnali fagy, lassan beköszönt a tél.

 

A hideg időjárás fenyegetést jelent a fedél nélkül élőkre, azonban nem csak ők vannak veszélynek kitéve, hanem azok a többnyire idős, egyedül élő emberek is, akik korukra, egészségi állapotukra, vagyoni helyzetükre tekintettel – vagy egyéb körülmények miatt – nem tudják befűteni a lakásukat.

Így előfordulhat olyan haláleset, ami kihűlés következménye, de ez sok esetben elkerülhető, megelőzhető. Az ilyen tragédiák megelőzése össztársadalmi érdek, az egyes állampolgároknak is fontos szerepe van ebben.

A Budaörsi Rendőrkapitányság illetékességi területén a járőrök rendszeresen keresik fel azokat a személyeket, akik a sűrűn lakott településrészektől távolabb, rossz körülmények között vagy egyedül élnek. Ellenőrzik a parkokat, buszmegállókat és a vasútállomásokat is.

A Budaörsi Rendőrkapitányság kéri a lakosságot, hogy senki ne menjen el a hidegben földön vagy padon fekvő ember mellett, illetve, ha tudomásukra jut, hogy a környezetükben valaki fűtetlen lakásban él, akkor értesítsék az illetékes hatóságokat a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

Tegyünk együtt azért, hogy senki ne essen a hideg idő áldozatául!

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.