Megalakult a “Digitális Jövő Települési Hálózat”

(Budaörs, 2016. október 20.- Budaörsi Infó) 2016. október 19-én ülésezett a képviselő-testület Budaörsön. Az ötödik napirendi pontban megszavazták, hogy megalakítják a “Digitális Jövő Települési Hálózatot”. 

 

 

A XXI. század a digitalizáció évtizedeivel kezdődik. Budaörs, az innovatív város – Innovacity – szlogenje jegyében eddig is számos közigazgatási és informatikai innovációt próbált ki már kísérleti jelleggel, vagy ültetett át tartósan a gyakorlatba.

Mérföldkő volt ezen a téren a digitális esélyegyenlőségi rendelet megalkotása 2005-ben, amely az ország első ilyen helyi szabályozásaként jött létre. De említeni lehet a szintén az elsők között kidolgozott SMS-ügyintézés lehetőségét, a Telekuckó szakmai bázisán létrejött közösségi hozzáférési pontokat vagy a Budaörs applikációt, amely okostelefonon keresztül ad hírt a települési újdonságokról. Sokoldalú az önkormányzati honlap, és a Segít a hivatal alkalmazáson keresztül a digitális kor technikáját kerül közel az ügyfelekhez az emberi hang segítségével.

A digitális korban korábban soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a települések előtt. Ezek jobbára függetlenek a település méretétől, gazdagságától – elsősorban az ott lakók és a település vezetőinek szándékán és rátermettségén múlnak.

Alsómocsolád község az Okos Falu kezdeményezésről például ezt írja facebook-os oldalán:

„Az „okos falu” közösségi alapon szerveződő kezdeményezés, amely az információs technológiák adta lehetőségeket hivatott hasznosítani a vidéki térségekben. A kezdeményezés lényege a közösség erőforrásainak összekapcsolása az információs technológiai vívmányokkal. Az okos falu nyitott, együttműködő, és befogadó közösség, mely megmutatja a vidéki élet valódi értékeit és magasabb szinten újrateremti a vidéki életformát. Megvalósulásának hozadéka, hogy határokat bont a nagyvárosi és a falusi életmód között. Eszközei révén vonzóvá teszi a fiatalok számára a vidéki életformát. A vidéki környezetben élőket felruházza azzal a tudással, melynek révén a fejlesztéseket és új technológiai vívmányokat kezelni tudják.

Gyakorlati oldalról közelítve, az okos falu kényelmessé teszi a vidéki életet, időt, pénzt és feladatot spórol meg a falu lakóinak, csökkenti a távolságokat, növeli a lehetőségeket és ésszerűbbé teszi a meglévő erőforrások felhasználást.

Az ’okos’ falu nem a város, a városi kultúra és életmód ellen, hanem a falu és a vidéki élet értékei mellett szól. Ezt kell felmutatnia és felismertetnie városival, falusival egyaránt.”

Alsómocsolád Község Önkormányzatával együttműködve Budaörs Város Önkormányzata kidolgozott egy kezdeményezést „Digitális Jövő Települési Hálózat” elnevezéssel, amely kisebb és nagyobb település számára egyaránt lehetőséget kínál a korszerű együttműködésre.

Ez a kezdeményezés szándéka szerint megszólítja és hálózatba tömöríti mindazon településeket és szervezeteket, melyek a település- illetve a szervezetfejlesztés új szintjére kívánnak lépni az által, hogy keresik azokat a technológiai és intelligens szolgáltatói megoldásokat, amelyek a komplexebb életminőség, a hatékonyság, az ökológiai és gazdasági fenntarthatóság eszközei lehetnek, melyek más eszközökkel együtt alkalmazva sikeresen tudnak működni.

2016. október 19-én a képviselő-testületi ülésen a döntöttek a képviselők arról, hogy Budaörs Város Önkormányzata és Alsómocsolád Község Önkormányzata megalapítják a Digitális Jövő Települési Hálózatot.

 

testulet_16_10_19-1

 

Ebben a tervben az a cél, hogy hálózatba tömörítsék mindazon településeket és szervezeteket, melyek a település-, illetve a szervezetfejlesztés új szintjére kívánnak lépni azzal, hogy:

Keresik azokat a technológiai és intelligens szolgáltatói megoldásokat melyek a komplexebb életminőség, a hatékonyság, az ökológiai és gazdasági fenntarthatóság eszközei lehetnek, amelyek más eszközökkel együtt alkalmazva sikeresen tudnak működni.

Olyan települést illetve szervezetet kívánnak létrehozni, ahol megvalósul a fizikai, digitális és humán rendszerek hatékony integrációja az épített környezetben, illetve a szervezetben fenntartható, prosperáló és inkluzív jövőt biztosítva az ott lakóknak, illetve alkalmazottaknak.

 

A cél egy olyan szolgáltató település illetve szervezet létrehozása mely a szervezés különleges módszertana és korszerű eszközrendszere által koordinált illetve összekapcsolt funkciókat és lehetőségeket biztosít polgárai illetve alkalmazottai számára, melyek más módon nem érhetők el.

Az alkalmazott módszertan által a települések népességmegtartó-, munkahelyteremtő- és szolgáltató képessége hatványozódjon. A polgárok lehetőségei kitáguljanak, a település működési képessége fokozódjon, és ez által a környezetterhelés mutatói jelentősen javuljanak.

Az élhetőbb település létrehozásának igénye ne csak a jövőkép szintjén jelenje meg, hanem a településfejlesztési stratégia priorizált célja legyen.

 

A Hálózathoz csatlakozhatnak mindazon települési önkormányzatok és szervezetek, amelyek a célokkal egyetértenek, és maguk is hasonló célok megvalósítására törekszenek, és ezen túlmenően vállalják, hogy:

Önkormányzatai és/vagy szervezetei társadalmi felelősséget vállalnak a helyi közösségnek a digitális jövő befogadási képességéért.

Közösen gondolkodnak a települések a digitális jövő fogadására való felkészültségéről, tennivalókról, a technológiák alkalmazhatóságáról,

Saját digitális jövő, ill. intelligens települési programot indítanak az alapcél érdekében, amelyek a helyi igényekre válaszolnak, sajátosságokhoz igazodnak.

Folyamatosan – a nyilvánosan elérhető információkon túl is – tájékoztatják egymást előrehaladásukról, tapasztalataikról, eredményeikről.

Esetileg és rendszeresen kicserélik tapasztalataikat egyedi, eseti kérdésekben, tematikus fórumokon a nyilvánosan elérhető forrásokon túlmenően is.

Egyes erőforrásaikat közösen, megosztva, összehangolva használják, hasznosítják, amennyiben ez kölcsönös előnyökkel jár a közreműködők számára.

Saját (települési) és közös (hálózati) Facebook oldalakat is működtetnek, a közös oldalt minden településen egy személy kezeli a saját információk tekintetében.

Közösen lépnek fel a hálózati együttműködés kérdéseiben, amit igyekeznek beépíteni közös akciókba, programokba, rendezvényekbe.

Egymást, külön elért és közös eredményeiket, lehetőségeiket ajánlják arra alkalmas helyzetekben, akciókban, programokban, rendezvényeken.

Ahol csak lehet, két- vagy többoldalú, közös akciókat, programokat, rendezvényeket, megoldásokat kezdeményeznek, ajánlanak.

Meghívják egymást rendezvényeikre, s lehetőség szerint segítik egymást azok sikeres megvalósításában.

Vigyáznak egymás jó hírének megőrzésére, amennyiben valamelyik tag méltatlanná válik az együttműködésre, többségi döntés alapján kizárják a hálózatból.

Együttműködésüket, közös akcióikat, programjaikat, rendezvényeiket politikai befolyástól és megnyilvánulásoktól mentesen valósítják meg.

A Digitális Jövő Települési Hálózat közös ügyeit további – eltérő – közös döntésig a tagok felhatalmazásával a Budaörsi Telekuckó kezeli.

Valamennyi témába vágó közérdekű, közhasznú, másoknak segítséget jelentő szakmai dokumentumukat a creative commons (CC) licenszekkel analóg módon kezelik.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.