A majmok sosem ettek banánt

A vadon élő majmok állítólag soha nem ettek banánt, az állatkertben élők viszont jól meghíztak tőle.

 

 

Katharine Milton – aki évtizedeken át tanulmányozta a főemlősök táplálkozási szokásait – szerint az, hogy a vadon élő majmok banánt esznek, a fantázia szüleménye. A ma ehető banán ugyanis egy sarjaztatással, vegetatív módon szaporított növény, ám vadon termő változatának gyümölcsében nagy, kemény magok találhatók.

“A vadon élő állatok sosem találkoztak a ma ismert banánnal, maximum az ember lakóhelyének környékén vagy a banánültetvényeken” – mondta a szakember. Bár a majmok esznek gyümölcsöt, de sok mást is fogyasztanak, leginkább növényeket, leveleket, virágokat, apró rovarokat, egyesek apróbb állatokat is.

Éppen ezért nem meglepő, hogy egyre több állatkert hagy fel majmainak banánnal történő etetésével, ugyanis annak magas cukortartalma miatt az állatok meghíztak, fogaik tönkrementek, emellett cukorbetegség és már hasonló civilizációs kórság uralkodott el rajtuk.

De ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnék a majmok a banánt. Egy 1936-os kísérletben gyümölcsöket, zöldségeket, dióféléket, kenyeret tettek majmok elé, azt tanulmányozva, mit ragadnak el először. A legtöbb állatnál dobogós helyen végzett a banán, közvetlen a szőlő mögött, míg a magvak és a kenyér az utolsó helyen állt.

“Természetesen az emberszabásúak nem hülyék, ha van lehetőségük banánt enni, megteszik, de ez nem jelenti azt, hogy a vadonban valaha is ettek” – szögezte le a szakember. (MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.