Gyárfás Tamás elnézést kér, ha bárkit megbántott

A Magyar Úszó Szövetségnek (MÚSZ) hatalmas csalódás és fájdalom szembesülnie a Kiss László ellen 55 éve született ítélettel –  jelentette ki Gyárfás Tamás.

 

A MÚSZ elnöke azután nyilatkozott az MTI megkeresésére vasárnap, hogy hazaérkezett a férfi vízilabda olimpiai selejtezőről, Triesztből, ahol a nemzetközi- és az európai úszószövetség vezetőivel tárgyalt.

“Az egykor történtek részleteit nem ismertem, Kiss Lászlót kizárólag a kiemelkedő munkája alapján ítéltem meg – jelentette ki a sportvezető. – Elnökké választásomkor a mesteredző több világklasszis tanítványa közül Egerszegi Krisztina a negyedik olimpiai aranyérménél tartott, Kiss László általános tekintélynek örvendett, számos rangos kitüntetést kapott. Tény, hogy nem kezdtem el nyomozni az erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező szakember múltjában.”

“Elnézést kérek, ha akaratlanul is bárkit megbántottam emberi méltóságában, megsértettem erkölcsi értékrendjét. Nem állt szándékomban” – folytatta Gyárfás Tamás. Leszögezte: a MÚSZ vezetőségének és az edzőbizottságának közös döntése volt, hogy kiáll a kapitány mellett, “ennek ellenére úgy látom, helyesen cselekedett, amikor lemondott.”

Kiss László csütörtökön vált meg az úszóválogatott szövetségi kapitányi tisztétől. Az MTI-nek küldött aznapi közleményében így fogalmazott:

“A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről” – írta Kiss László. A 75 éves szakemberről kedden a privatkopo.hu internetes portál megírta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. Ugyanakkor szerdán a Magyar Úszó Szövetség vezetése és az edzőbizottság egyformán változatlan bizalmáról biztosította Kiss Lászlót.

Közleményében Kiss úgy fogalmazott, hogy “1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam”. Tudatta egyszersmind, hogy az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket, egyúttal keresi a perújítás lehetőségét is.

“Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el” – hangsúlyozta a közleményben Kiss, aki leszögezte: “idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette”.

Kiss László három hónapja is lemondott kapitányi tisztségéről. Január 7-én azzal indokolta döntését, hogy megalázó helyzetbe került Hosszú Katinka sajtótájékoztatóján, amikor szeretett volna beszélni az úszószövetséggel kapcsolatban bírálatokat megfogalmazó versenyzővel, de a világ- és Európa-bajnok faképnél hagyta őt anélkül, hogy szóba állt volna vele. Akkor a kapitányt par nap alatt meggyőzték, hogy maradjon.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.