A magyar agykutatás dinamikusan fejlődik

Magyarországon az agykutatás dinamikusan fejlődik és nemzetközi szinten is versenyképes, bár az infrastruktúra nem mindenhol ugyanolyan szintű – mondta Farkas Eszter, a Szegedi Tudományegyetem agyi keringést kutató orvosa az M1 szombat esti műsorában.

 

 

A kutató azok után nyilatkozott a csatornának, hogy pénteken átvette az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a L’Oréal nők számára létrehozott nemzetközi tudományos díja fiatal tehetségeknek szóló elismerését.

Farkas Eszter és csapata a stroke utáni állapotot vizsgálja, elmondása szerint sokan nem tudják, hogy a stroke után a beteg állapota napokig, hetekig romlik. Kutatásaikkal azt figyelik, hogy az agysejtek működése miként változik meg. Ez – mint mondta – egy alapkutatás, jelenségeket figyelnek meg, amelyekre majd terápiát lehet fejleszteni.

A L’Oréal-UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű elismerés ünnepélyes díjátadóját 18. alkalommal rendezték meg Párizsban. A nemzetközi elismerésre azok a kutatónők pályázhattak, akik hazájukban az előző évben elnyerték a L’Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért ösztöndíját. A 2 millió forinttal járó magyar ösztöndíjat – amelyre 13 éve lehet pályázni – tavaly szeptemberben kapta meg Farkas Eszter. (MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.