Vakcinabotrány borzolta fel a kedélyeket Kínában

Már 37 gyanúsítottja van annak az ügynek, amelynek során kiderült, egy anya és a lánya az elmúlt öt évben 20 tartományi jogú régióban lejárt szavatosságú, vagy nem megfelelő körülmények között tárolt vakcinákat értékesített – számolt be a helyi média szerdán.

 

Az úgynevezett “vakcinabotrány”, érintettjeit őrizetbe vették, három gyógyszeripari vállalat ellen folyik rendőrségi nyomozás, amelyet egy erre az esetre alakított munkacsoport felügyel. Az egyik – Santung tartományi – cég forgalmazási engedélyét már bevonták, működését felfüggesztették.

A 2011 óta folytatott illegális tevékenység során több mint 570 millió jüan (24,6 milliárd forint) értékű áru cserélt gazdát.

A vizsgálat 12 féle vakcinát, két immunglobulin hatóanyagú szert és egy terápiás terméket érint. Ezzel egy időben elrendelték a vakcina gyártók, a nagykereskedők és a vásárlók ellenőrzését. Folyik annak a kiderítése is, hogy pontosan mely vállalatok vásároltak a szóban forgó vakcinákból.

Időközben a kínai gyógyszerfelügyelet hat tartományban kilenc vakcina nagykereskedőnél állapította meg, hogy azok a felvásárlók kilétére vonatkozóan hamis adatokat adtak meg.

Az ügyben megszólalt a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang is azt hangsúlyozva, hogy bárki is legyen az, akit felelősség terhel a történtekért, felelni fog a tettéért. Utalt azokra az állami, helyi kormányzati tisztségviselőkre is, akiknek az ellenőrzések elmulasztásával részük volt abban, hogy a helyzet idáig fajult.

Az eset Kína-szerte felháborodást váltott ki, a közösségi médiát ellepték az aggódó szülők bejegyzései, a témában megjelent cikkeket felháborodott véleményekkel kommentálták.

A WHO kínai képviselet közleményben igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, jelezve, hogy a lejárt érvényességű, vagy helytelenül tárolt vakcinák hatóanyaga ugyan csökkenhet, de nagyon kevés az esélye, hogy mérgezést okozzanak.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.