Összezördült két cseh miniszter újságírók miatt

Összezördült a cseh belügyminiszter és az igazságügyi miniszter, mert Milan Chovanec, a belügyi tárca vezetője nagy számú sajtókíséretére hivatkozva elutasította kollégája, Robert Pelikán kérését, hogy a kormány különgépén vasárnap vigye el őt Budapestre a visegrádi belügyminiszterek és igazságügy-miniszterek tanácskozására – jelentette szerdán az Impuls prágai kereskedelmi rádió. Az értesülést később a CTK állami hírügynökség forrásai is megerősítették.

 

A repülőútra végül is nem került sor, mert Lengyelország kérésére a budapesti tanácskozást későbbre halasztották.

A különgépet a cseh belügyminisztérium működteti, ezért az igazságügyi tárca azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy Robert Pelikán igazságügyi miniszternek biztosítsanak helyet a különgépen. A belügyi tárca a kérést azzal utasította el, hogy “a küldöttséggel nagyobb számú újságíró utazik, akik jelen szeretnének lenni a miniszter látogatásakor a határon, és látni szeretnék az ott szolgálatot teljesítő cseh rendőrök munkáját”.

“Naiv módon azt gondoltam, hogy közösen repülünk, és az úton megbeszéljük a tanácskozás témáit” – mondta Pelikán az esettel kapcsolatban szerdán az Impulsnak. “Számomra természetesnek tűnt, hogy együtt repüljünk” – jegyezte meg Robert Pelikán, akinek a menekültválság kapcsán az utóbbi hetekben nyílt vitái vannak a belügyminiszterrel. Míg ugyanis Milan Chovanec kielégítőnek tartja a csehországi menekülttáborokban uralkodó állapotokat, Robert Pelikán kritikusan nyilatkozott erről.

“A kérdés az, hogy a kormány különgépei az alkotmányos tényezők vagy az újságírók szállítására szolgálnak-e. Eddig azt hittem, hogy a politikusokéra, de úgy néz ki, hogy inkább az újságírókéra. A magánvéleményem az, hogy a belügyminiszter saját magának akarta kisajátítani az újságírókat” – nyilatkozta a rádióban az igazságügyi tárca vezetője.

A belügyminisztérium nem kívánta kommentálni az esetet, de megerősítette, hogy a migránsválsággal összefüggésben nagyon megugrott az újságírók érdeklődése a tárca vezetőjének tevékenysége iránt.

Bohuslav Sobotka miniszterelnök nem tud az incidensről és az ügyet nem fogja kommentálni – közölte Martin Ayrer a kormányszóvivő.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.