Baloldali összefogást sürgetett Mécs Imre a Kossuth téren elmondott beszédében

Baloldali összefogást sürgetett Mécs Imre péntek este a budapesti Kossuth téren elmondott, eredetileg Göncz Árpád volt köztársasági elnök temetésére szánt beszédében.

 

A volt szabad demokrata, majd szocialista parlamenti képviselő a temetést követően – ahol a család kérésének megfelelően nem mondta el a búcsúztatásra írt beszédének aktuálpolitikai tartalmú részét – néhány száz ember előtt megismételte korábbi kijelentését, mely szerint elfogadhatatlan, hogy a Kossuth Lajos tér átalakításakor eltávolították onnan azt az öröklángot, amely Göncz Árpád javaslatára, közadakozásból állított emléket 1956-nak.

Mécs Imre szerint az emlékművet az a hatalom távolította el, amelyben “egykori fiatal demokraták, szembefordulva egykori elveikkel, bebetonozták hatalmukat”, miközben “intézményesítették a korrupciót”. Mint mondta, ezért a forradalom lángja mellett 1956 szellemét és a demokráciát is vissza kell hozni.

Vissza kell nyúlni “a tiszta forráshoz”, a rendszerváltáshoz, a Magyar Köztársasághoz – fogalmazott, megjegyezve, összefogás nélkül nem lesz újra demokratikus jogállam Magyarországon. “Egymással marakodó csoportocskák nem tudják demokratizálni az országot, a hatalom akaratlan díszletei maradnak” – üzent a baloldalnak a korábbi országgyűlési képviselő.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.