Elutasította egy párizsi bíróság egy fiatalkorú dzsihadista anyja keresetét, aki beperelte az államot

Elutasította kedden a párizsi közigazgatási bíróság annak az anyának a keresetét, aki azért perelte be a francia államot, mert a hatóságok nem tartóztatták fel a fiatalkorú gyermekét a nizzai repülőtéren, amikor az Szíriába indult, hogy csatlakozzon a dzsihadista harcokhoz.

 

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a határőrség, amely ellenőrizte a fiatalembert a repülőtéren, mielőtt az felszállt egy Törökországba tartó repülőgépre, “nem követett el olyan hibát, amelyért az államot terhelné a felelősség”.

A nizzai nő akkor 16 éves fia 2013. december 27-én három társával Szíriába utazott. A néhány héttel korábban az iszlám hitre áttért fiú a dél-franciaországi város repülőterén egy Isztambulba tartó járatra szállt fel. Onnan Szíriába utazott tovább az anyja szerint, akivel telefonon tartja a kapcsolatot.

Samia Maktouf, az anya ügyvédje azt kifogásolta, hogy a fiú a személyi igazolványát mutatta fel a repülőtéren, ahol a rendőrség egyáltalán nem nyugtalankodott amiatt, hogy egy fiatalkorú kíséret és csomag nélkül, egy irányba szóló jeggyel utazik Törökországba, amely országról köztudott, hogy a kaput jelenti Szíria felé.

A bíróság szerint ezekből “a körülményekből nem állapítható meg, hogy a hatóságok hibát követtek el”, miután a fiatalember legális körülmények között hagyta el Franciaországot.

Franciaországban él Európa legnagyobb muzulmán közössége, s innen származik a legtöbb európai dzsihadista, a becslések szerint Szíriában jelenleg mintegy ötszáz francia állampolgár harcol. A tavalyi év folyamán több, Szíriába készülő fiatalkorút is feltartóztattak a hatóságok a repülőtereken, de általában csak azt követően, hogy a hozzátartozók értesítették a hatóságokat a fiatal elutazási szándékáról.

A nizzai fiatal anyja azt állítja, hogy csak néhány nappal a fia indulása előtt, a társaitól tudta meg, hogy Szíriába készülnek. A rendőrséget pedig fia elutazása után, december 28-ra virradó éjjel értesítette, amikor már 24 órája nem volt híre a gyermekéről.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.