Lótrágyával fűtenének otthonokat Finnországban

Lótrágyával fűtenének otthonokat a jövőben Finnországban.

 

Az Yle finn közszolgálati műsorszóró szerint a kormány célja, hogy a következő évtizedekben az ország leálljon a szénhasználattal és felére csökkentse az importolaj-fogyasztását, ezért a kormány alternatív megoldásokat keres az energiaszükséglet kielégítésére.

A Fortum energiavállalat már hozzá is látott egy, lótrágya és faalapú szemét vegyítésével kifejlesztett bio-tüzelőanyag teszteléséhez. A vállalat szerint három ló éves “termelése” elegendő lenne egy családi otthon egész éves fűtéséhez. A Finnországban élő nagyjából 77 ezer ló tehát több mint 20 ezer otthon ellátásához lenne elegendő.

Az Yle szerint a lótrágya megújuló energiaforrásként való használata az istállók számára is könnyebbséget jelentene, hiszen egyre nagyobb problémát jelent számukra az állatok ürülékének kezelése.

A bélsár megtermékenyítő közegként való használata ugyanis tilos az olyan földeken, amelyek vízi utakkal vannak összeköttetésben, és a gazdák nemsokára a szeméttelepekre sem szállíthatják el lovaik ürülékét.

2016-tól tilos lesz szerves hulladékot kihelyezni a finnországi szeméttelepeken – emlékeztetett a BBC News.
(http://www.bbc.com/news/blogs-news-from-elsewhere-33134670)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.