Az MNB visszavonta a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét

A jegybank április 20-án visszavonta a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte a társaság felszámolását – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-vel. Megszűnt a cég tőzsdetagsága és kereskedési joga is.

 

Az MNB közleményében azzal indokolta a brókercég befektetési és kiegészítő szolgáltatási, illetve árutőzsdei szolgáltatási engedélyének visszavonását, hogy a Hungária Értékpapír Zrt. nem tudja kiegyenlíteni lejárt, nem vitatott tartozásait, és vagyona, eszközei nem is nyújtanak fedezetet a vele szembeni követelések teljesítésére.

A felszámolást törvényi előírás alapján a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. felszámoló biztosa végzi majd el. A Hungária Értékpapír Zrt.-nél értékpapírszámlát, illetve ügyfélszámlát (pénzszámlát) vezetett, a törvény által a garanciaalap körébe tartozó befektetőket a Befektető-védelmi Alap (Beva) fogja kártalanítani maximum 20 ezer euróig, azaz mintegy 6 millió forintig a felszámolást elrendelő bírósági végzés közzétételét követően – ismerteti az MNB.

A jegybank közleményében felidézi: azután, hogy az MNB célvizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel a Hungária Értékpapír Zrt. működésében, a jegybank 2015. március 6-án részlegesen felfüggesztette a befektetési vállalkozás engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki, illetve büntetőfeljelentést tett a nyomozó hatóságnál.

A biztos jelenlegi adatai alapján a Hungária Értékpapír Zrt. jelentős volumenű értékpapírral nem tud elszámolni befektetői felé, a gyanú szerint meghamisította nyilvántartásait és az ügyfeleknek küldött kimutatásokat – írja közleményében az MNB.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfői hatállyal megszüntette a Hungária Értékpapír Zrt. tőzsdetagságát és kereskedési jogát, az erről szóló határozatot a honlapján közölte a BÉT. Az indoklás szerint a tőzsdetagsági jogviszony megszűnik a tőzsdetag befektetési szolgáltatási tevékenységre vonatkozó engedélyének visszavonásával, a tőzsdetagság megszűnésével pedig kereskedési joga is megszűnik. A tőzsdetagsági jogviszony megszűnése előtt keletkezett kötelezettségeket a cég tagságának megszűnésétől függetlenül köteles teljesíteni.

A jegybank korábbi közlése szerint a Hungária Értékpapír Zrt. részesedése a kezelt vagyont tekintve 0,5 százalék a befektetési vállalkozások piacán, és a társaság nem kezeli hitelintézet vagyonát.

A társaság honlapján közzétett adatok szerint a cég jogelődjének számító befektetés közvetítő kft.-t 1993-ban alapították, majd 1997-ben Biztonság Invest Zrt. néven felügyeleti engedéllyel működő független befektetési szolgáltatást nyújtó társasággá alakították át. 2008 óta viseli a Hungária Értékpapír Zrt. nevet. A cég jegyzett tőkéje 200 millió forint, 50-50 százalékos tulajdonosa Seres István elnök-vezérigazgató és Kecskés Lászlóné vezérigazgató. A társaságnak két saját irodája van Budapesten és Cegléden.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.