Decemberi menetrend változások Budaörsön a 288-as és 289-es helyi járatokon

(Budaörs, 2014. december 3. – Budaörsi Infó) Az év utolsó hónapja nem csak rengeteg programban bővelkedik majd, hanem egy kis menetrend változást is hoz az ilyenkor megszokottakhoz híven, a 288-as és 289-es helyi járatokon Budaörsön.

 

Váradi Gábor a helyi buszközlekedést bonyolító cég csoportvezetője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a 288-as és 289-es buszok menetrendje a tanítási szünet, és az ünnepek miatt változni fog decemberben.

„December 19-ig a 288-as és 289-es ingyenes buszjáratok a megszokott menetrend szerint közlekednek. December 20 és január 5-e között, a tanítási szünet miatt pedig hétvégi menetrend szerint mennek a járatok, így ritkábban tudják igénybe venni ezt szolgáltatást. December 13-a szombat a hétvége ellenére munkanap, így ezen a napon a buszok is eszerint indulnak.

December 24-én rövidített üzemben vehető igénybe 288-as és a 289-es járat. A 289-as busz utolsó járata ezen a napon 15,45-kor indul az autóbusz végállomásról, a 288-es pedig 16 órakor indul útnak a lakótelepről.”

 

év 2014 2015
nap szeptember október november december január február március április május június
1. h első tanítási nap sz   sz mindenszentek h   cs új év v   v   sz   p május 1. h  
2. k   cs   v   k   p pihenő nap h   h   cs tavaszi szünet sz   k  
3. sz   p   h   sz   sz   k   k   p v   sz  
4. cs   sz   k   cs   v   sz   sz   sz   h   cs  
5. p   v   sz   p   h   cs   cs   v   k   p  
6. sz   h   cs   sz   k   p   p   h húsvét h. sz   sz  
7. v   k   p   v   sz   sz   sz   k tavaszi szünet cs   v  
8. h   sz   sz   h   cs   v   v   sz   p   h  
9. k   cs   v   k   p   h   h   cs   sz   k  
10. sz   p   h   sz   sz   k   k   p   v   sz  
11. cs   sz   k   cs   v   sz   sz   sz   h   cs  
12. p   v   sz   p   h   cs   cs   v   k   p  
13. sz   h   cs   sz munkanap k   p   p   h   sz   sz  
14. v   k   p   v   sz   sz   sz   k   cs   v  
15. h   sz   sz   h   cs   v   v március 15. sz   p   h utolsó tanítási nap
16. k   cs   v   k   p   h   h   cs   sz   k vakáció
17. sz   p   h   sz   sz munkanap k   k   p   v   sz
18. cs   sz munkanap k   cs   v   sz   sz   sz   h   cs
19. p   v   sz   p   h   cs   cs   v   k   p
20. sz   h   cs   sz   k   p   p   h   sz   sz
21. v   k   p   v   sz   sz   sz   k   cs   v
22. h   sz   sz   h téli szünet cs   v   v   sz   p   h
23. k   cs 1956 v   k p   h   h   cs   sz   k
24. sz   p pihenő nap h   p pihenő nap sz   k   k   p   v   sz
25. cs   sz   k   cs karácsony v   sz   sz   sz   h pünkösd cs
26. p   v téli időszám. sz   p h   cs   cs   v   k   p
27. sz   h őszi szünet cs   sz téli szünet k   p   p   h   sz   sz
28. v   k p   v sz   sz   sz   k   cs   v
29. h   sz sz   h cs       v nyári időszám. sz   p   h
30. k   cs v   k p       h   cs   sz   k
31.     p     sz sz       k       v      
                                         
    zöld betűk = szombat       kék betűk = vasárnap       piros betűk = fizetett ünnep       halvány zöld kitöltés = iskolaszüneti nap (hétvégi menetrend)
                                         

 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.