A Fehér Ház szóvivője az új budapesti nagykövet kinevezéséről

Az új budapesti amerikai nagykövet bírja Barack Obama elnök bizalmát azzal kapcsolatban, hogy nagyszerűen fogja majd ellátni az Egyesült Államok képviseletének feladatát – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.

 

Colleen Bradley Bell nagyköveti jelölését kedden 52-42 arányban megszavazta a szenátus. Az új misszióvezető kinevezéséhez a magyar külügyminisztérium már tavaly ősszel megadta a fogadó nyilatkozatot (agrément-t).

Jon Karl, az ABC televízió tudósítója arról faggatta a szóvivőt, hogy milyen képesítései alapján esett a választás Bellre, s hogy vajon abban közrejátszott-e az, hogy szappanopera-producer volt, vagy az, hogy több százezer dollárt adott vagy segített összegyűjteni Obama újraválasztási kampányára.

Colleen_Bradley_Bell_usa2

“Bell nagykövet bírja az elnök bizalmát azzal kapcsolatban, hogy nagyszerűen fogja ellátni azt a feladatot, hogy képviselje az Egyesült Államokat és fenntartsa az Egyesült Államok fontos kapcsolatát Magyarország kormányával és népével” – mondta Earnest.

“De honnan ered az elnök bizalma? Úgy értem, a megerősítésével kapcsolatos meghallgatásán (Bell) az Egyesült Államok egyetlen stratégiai érdekét sem tudta megnevezni Magyarországon” – folytatta a kérdezést Karl.

“Nos, ő nyilvánvalóan olyan valaki, aki, mint mondtam, kiemelkedő karriert futott be a magánszektorban” – válaszolt a szóvivő.

“Szappanopera-producerként” – vetette közbe az ABC riportere.

“Nos, mint olyan valaki, aki nyilvánvalóan sikerrel szerepelt az üzleti világban, ő olyan személy, akiben az elnök megbízik, hogy képes lesz fenntartani a kapcsolatainkat Magyarország kormányával és népével” – monda a szóvivő.

A nagyköveti kinevezésről kedden döntött a washingtoni szenátus. A végszavazást megelőzően John McCain republikánus szenátor is arról beszélt, hogy Colleen Bradley Bell egy szappanopera-producer, egy politikai kinevezett, aki járatlan a külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekben, akinek nincs meg a budapesti misszióvezetői poszt betöltéséhez megfelelő nyelv-, ország- és regionális helyismerete.

McCain “totálisan alkalmatlannak” nevezte a jelöltet arra, hogy Magyarországon legyen nagykövet, amely egy “nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek”.

“Nem vagyok ellene a politikai kinevezetteknek, mert tudom, hogyan játsszák ezt a játékot, de így állunk: egy nemzet annak a határárára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek. Arra sürgetem kollégáimat, hogy vessenek véget ennek az ostobaságnak. Azt sürgetem, hogy nemmel szavazzanak” – mondta a szenátor.

Barbara Boxer demokrata szenátor védelmébe vette a jelöltet, kiemelve, hogy Bell, akit jól ismer, nem az első politikai kinevezett, s hogy sikeres pályafutás áll mögötte. Hangot adott meggyőződésének, hogy nagykövetként jó munkát fog végezni, hozzátéve, hogy a jelölt könnyen köt baráti kapcsolatokat.

Colleen Bradley Bell 1967. január 30-án született az Illinois állambeli Evanstonban. A Virginia állambeli Sweet Briar College női főiskolán végzett kiváló eredménnyel, a bakkaleurátusi tanulmányai alatt a politikai gazdaságtanra, mesterfokozaton pedig politika- és gazdaságtudományra szakosodva.

Bell a 40 Emmy-díjat elnyert Gazdagok és szépek című televíziós szappanopera-sorozat producere. A történetet, amelyet több mint száz ország tévénézői kísértek figyelemmel, a Guinness World Records 2010-ben a legnépszerűbb nappali televíziós szappanoperaként nevezte meg.

Hivatalos életrajza szerint Colleen Bell 2012-2013-ban az Előadóművészetek John F. Kennedy Központja kuratóriumának főkurátori tisztét töltötte be. 2010 és 2012 között a washingtoni központ tanácsadói bizottságának tagja volt, és 2011-ben a testület kinevezett elnökeként is tevékenykedett. Fontos szerepet tölt, vagy töltött be a Children’s Institute elnevezésű, a gyermekek bántalmazása ellen fellépő nonprofit szervezetben, a Los Angeles Megyei Képzőművészeti Múzeum igazgatótanácsában, a Természeti Kincsek Védelmének Tanácsa nevű szervezet és a UCLA egyetemen működő, a nemi erőszak áldozatait kezelő központ munkájában.

A leendő budapesti amerikai nagykövet négy gyermek anyja. Férjével, a televíziós forgatókönyvíró és producer Bradley Bell-lel együtt Los Angelesben él.

 

 

 

 

Kovács Zoltán: a magyar diplomácia felveszi a kapcsolatot John McCainnel

 

A magyar diplomácia haladéktalanul felveszi a kapcsolatot John McCain amerikai szenátorral a budapesti amerikai nagykövet kinevezéséről szóló szenátusi szavazáskor tett kijelentéseivel kapcsolatban – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán az MTI-nek.

Kovács Zoltán ugyanakkor leszögezte, hogy a hozzászólás sajtóban nagy visszhangot kapott azon része, melyben a szenátor kemény kifejezésekkel “újfasiszta diktátor”-t emleget, a hanganyag és a leirat ismeretében egyértelműen nem a magyar miniszterelnökre utal.

A keddi washingtoni szavazást megelőzően John McCain republikánus szenátor két indulatos felszólalásban is a jelölés elutasítására szólította fel kollégáit,”totálisan alkalmatlannak” nevezve a jelöltet arra, hogy Magyarországon legyen nagykövet, amely egy “nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek”.

John McCain azt mondta: “nem vagyok ellene a politikai kinevezetteknek, mert tudom, hogy hogy játsszák ezt a játékot, de így állunk: egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek” – mondta a szenátor.

Kovács Zoltán államtitkár erre a mondatra reagálva közölte azt, hogy nem a magyar miniszterelnökre utal.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.