Nemzet Sportolója – A tagok Schmitt Pált választották

Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját választották a Nemzet Sportolói új, 12. tagnak.

 

A Nemzet Sportolóinak javaslatáról a kormány dönt – tájékoztatta a MOB az MTI-t.

A Nemzet Sportolóit tömörítő exkluzív társaságban Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusának halálával üresedett meg egy hely júniusban.

“Óriási megtiszteltetés. Számomra az a legfontosabb, ha a saját sporttársaim, akikkel az elmúlt ötven évben előbb együtt versenyeztem, majd sportvezetőként együtt dolgoztam, gondolják úgy, hogy méltó vagyok a címre. Sportvezetőként továbbra is a magyar sport javára kívánok dolgozni mint a NOB tagja” – nyilatkozott a MOB honlapján Schmitt Pál, aki 2010 és 2012 között Magyarország köztársasági elnöke volt.

Schmitt Pál csapatban kétszeres olimpiai bajnok (1968 Mexikó, 1972 München) és kétszeres világbajnok párbajtőröző (1970 Ankara, 1971 Bécs). 1972-ben egyéni összetettben győzött a világkupában, továbbá háromszoros egyéni magyar bajnok.

A Nemzet Sportolója az a személy lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András, Buzánszky Jenő, Földi Imre, Hammerl László, Bíróné Keleti Ágnes, Kárpáti György, Kulcsár Győző, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Székely Éva és Welter Györgyné Ivánkay Mária. Halálukig a cím birtokosai voltak: Puskás Ferenc, Zsivótzky Gyula, Polyák Imre, Albert Flórián, Gyarmati Dezső és Grosics Gyula.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.