Romániai elnökválasztás – Az első részeredmények megerősítették Johannis győzelmét

A hivatalos szavazatszámlálás hétfő hajnalban közzétett első részeredményei megerősítették azt, hogy Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere nyerte a romániai elnökválasztást szociáldemokrata (PSD) ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben.

 

A szavazatok 33 százalékának feldolgozása után az országos választási iroda (BEC) közölte, hogy Johannis a megszámolt voksok 55,79 százalékát szerezte meg, míg Ponta 44,2 százalékon áll.

Liviu Dragnea, a PSD főtitkára két órával a szavazóhelyiségek bezárása után közölte, hogy a párt nem hivatalos szavazatszámlálása szerint Johannis győzött 53-47 százalék arányban.

Vasile Blaga, az ACL társelnöke és kampányfőnöke szerint az ellenzék párhuzamos szavazatszámlása 90 százalékos feldolgozottságnál Johannis 54,4-45,6 arányú győzelmét jelzi.

Victor Ponta miniszterelnök már vasárnap este elismerte vereségét azzal, hogy bejelentette, telefonon gratulált ellenfelének, Klaus Johannisnak az elnökválasztáson elért győzelméhez.

A romániai elnökválasztás második fordulójában a szavazásra jogosult 18,3 millió választópolgár 62 százaléka szavazott. Ilyen magas arányú részvételt a 90-es évek óta nem regisztráltak a romániai elnökválasztásokon.

 

 

 

 

Victor Ponta elismerte, hogy veszített

 

Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy telefonon gratulált ellenfelének, Klaus Johannisnak, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltjének, Nagyszeben szász nemzetiségű polgármesterének az elnökválasztáson elért győzelméhez.

Ponta a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházából való távozáskor újságíróknak adott rövid nyilatkozatban kijelentette: a népnek mindig igaza van. Hozzátette: Románia demokratikus ország, ezért elfogadja ezt az eredményt, és reméli, hogy azok is elfogadják, akik tüntetni akarnak, mert nincs okuk tiltakozni.

Hangoztatta, hogy továbbra is végzi a kötelességét kormányfőként. Leszögezte, kategorikusan elutasítja annak a gondolatát, hogy lemondjon a kormány éléről addig, amíg párttársai nem kérik ezt. Hozzátette: eddig senki nem kérte tőle.

A vasárnap este közzétett exit pollokból nem derült ki egyértelműen, hogy Ponta vagy Johannis győzött a választáson. A felmérések egyöntetűen szoros, de eltérő kimenetelű eredményeket jeleztek előre.

Liviu Dragnea, a PSD főtitkára elmondta: pártja párhuzamos, nem hivatalos szavazatszámlálása szerint 95 százalékos feldolgozottságnál Johannis a voksok mintegy 53 százalékát kapta, Ponta 47 százalékot gyűjtött.

Klaus Johannis Facebook-bejegyzésben adta hírül támogatóinak, hogy győzött a romániai elnökválasztáson.

“Győztünk! Visszafoglaltuk az országunkat!” – írta a közösségi portálon az ellenzéki jelölt, röviddel azt követően, hogy ellenfele, Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő nyilvánosan elismerte vereségét.

Közben a Mediafax hírügynökség közölte: csaknem félmillió román állampolgár voksolt külföldön a romániai urnazárás időpontjáig, de a voksolás a Romániától nyugatabbra fekvő területeken helyi idő szerint 21 óráig folytatódik.

Az első fordulóban 160 ezer román állampolgár szavazott külföldön: több mint 80 százalékuk jobboldali jelöltekre adta voksát.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.