Mintegy 60 alkotás a 11. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon

Huszonhat ország mintegy 60 filmjét vetítik Budapest öt helyszínén a kedden kezdődő Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, amelyen fehérorosz alternatív színházat, iráni mullahokat, ruandai focistákat, csehszlovák terroristákat és vándorló magyarokat bemutató alkotásokat is láthatnak az érdeklődők.

 

A seregszemle a Veszedelmes játékok című filmmel veszi kezdetét a Toldi a moziban, az esemény központi helyszínén. A belorusz nyitófilm azt meséli el, miként működik egy civil színház egy autoriter rendszerben – mondta el Okszana Szarkiszova fesztiváligazgató az MTI-nek.

A nemzetközi panoráma szekció idei programjában 20 kreatív dokumentumfilm szerepel, míg a magyar panoráma 11 alkotást vonultat fel.

A nemzetközi panoráma programjai közül a fesztiváligazgató kiemelte az Irániak című filmet, amelyben négy molla és egy ateista filmrendező az iráni társadalom alapelveiről vitázik. Az utolsó limuzin című orosz alkotásban a Szovjetunió egyik legnagyobb, ma már hanyatlásnak induló autógyára, a ZIL váratlan megrendelést kap három limuzin elkészítésére. Annak érdekében, hogy a határidőt tartani tudják, nyugdíjas szakembereket hívnak vissza és emigránsokat vesznek fel.

A tematikus programok közül a fesztiváligazgató felhívta a figyelmet a digitális generáció elnevezésű szekció Netfüggők című dokumentumfilmjére, amely az internettől betegesen függővé vált kínai kamaszokról szól, akiket a szüleik beutalták egy speciális intézetbe, hogy megszabaduljanak káros szokásuktól. Kínában eddig mintegy 400 ilyen tábort hoztak létre – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.

Bolíviában, Izraelben, Spanyolországban, Szlovákiában élő magyar identitású emberek életét és problémáit mutatja be a hol a magyar? című alprogram.

A reaktív állampolgár elnevezésű szekció az atomenergia használatának következményeit feldolgozó filmeket kínál, köztük Mijake Kjoko japán rendező az Áradat után című filmjét, amelyben felkeresi anyja Fukusima melletti szülővárosát, hogy az atomerőművet pártoló múltat és a katasztrófa utáni jövőt tárja fel.

A Tiltakozók című szekció három filmje a Bukarestben, Ukrajnában, az arab országokban és Amerikában végig söprő tiltakozási hullámokat követi végig.

A panoráma Indiát bemutató programjában hat film lesz látható, a vetítések után szakértőkkel is tartanak beszélgetést, a DunaDOCK MasterCLASS sorozat az elmúlt évek legsikeresebb hazai és nemzetközi alkotásait ismerteti meg a dokumentumfilm rajongókkal és a szakma képviselőivel.

A magyar panoráma szekció filmjeit Baron György válogatta. Az esztéta a programban szereplő alkotások közül kiemelte a dr. Lala című dokumentumfilmet, amely a tévéből is ismert Lala bohóc misszióját mutatja be, ahogy járja az országot, hogy felvidítsa a kórházban fekvő súlyosan beteg gyerekeket.

A DunaDOCK MasterCLASS programja mellett a magyar panoráma szekcióban is látható lesz Gerő Marcell Káin gyermekei című filmje, amely Balázs Béla Bebukottak című, fiatal korú bűnözőket bemutató és annak idején betiltott alkotását veszi alapul. A rendező mintegy 30 év elteltével kereste fel a szereplőket, hogy kiderítse, milyen irányba alakult az életük.

Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című puritán dokumentumfilmjében évekig követte végig a roma gyilkosságok tetteseinek tárgyalássorozatát.

Teszler Tamás koordinátor, a Diákverzió programját ismertetve elmondta, hogy az idén a Kino Moziba várnak ingyenes filmvetítésre és beszélgetésre mintegy 400 szak-és középiskolást, akik öt kortárs dokumentumfilm közül válogathatnak. Többek között egy arab és egy zsidó lány virtuális barátságát, lengyel és kenyai gyerekek diákvezetői posztért folytatott harcát és a roma holokauszt egy elfeledett fejezetét feldolgozó alkotások szerepelnek a programban – hangsúlyozta a koordinátor, hozzátéve, hogy a vetítések után beszélgetéseket is tartanak, hogy segítsék a fiatalokat a filmekben megfogalmazott társadalmi problémák feldolgozásában.

A diákzsűriben idén kanadai, ukrán, iráni, romániai és magyar hallgató foglal helyet. A fesztiválon a közönség által legjobbnak ítélt film ezer dolláros pénzjutalomban részesül. A Toldi mozi mellett a Művész moziban, a Cirko Gejzírben, a Kinoban és az OSA Archívumban várják az érdeklődőket.

A részletes program www.verzio.org oldalon érhető el.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.