Fúrópajzzsal épül szennyvízcsatorna a Duna alatt

A metróépítéseknél is használt technológiával épül szennyvízvezeték a Duna alatt, Budafok és Csepel között; azon keresztül továbbítják majd a főváros XXII. kerületének szennyvizét a csepeli Központi Szennyvíztisztító Telepre. A későbbiekben Budaörs szennyvizét is ugyanez a rendszer juttatja majd át a csepeli tisztítóba.

 

    A budapesti kerületek közül egyedüliként már csak Budafok-Tétény szennyvize ömlik kezeletlenül a Dunába, ez az állapot azonban rövidesen megszűnik a dél-budai főművi rendszer teljessé válásával – tájékoztatta az Enviroduna Beruházás Előkészítő Kft. pénteken az MTI-t.

    A beruházás a több mint 34 milliárd forint összköltségvetésű, európai uniós támogatással megvalósuló Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) Projekt részeként valósul meg, a fővárosi önkormányzat beruházásában.

    A Duna alatti átvezetés keretében a fúrópajzs idén október végén indult el a budafoki indítóaknából. A csaknem 620 méter hosszú folyómeder alatti szakaszt a tervek szerint 7-8 hét alatt fúrja át a berendezés, és érkezik meg a csepeli oldali fogadóaknába. A fúrópajzs naponta mintegy 15 métert halad előre.

    A csaknem 1,8 méter átmérőjű berendezés 21 méteres mélységben, mintegy 6 méterrel a folyómeder alatt halad át. A pajzs mögött folyamatosan egy speciális sajtoló-berendezéssel ebbe a járatba tolják be a nagyjából másfél méter átmérőjű vasbeton csőszelvényeket. Ez a védőcső ad majd helyet a két, egyenként csaknem 60 centiméter átmérőjű nyomóvezetéknek.

    A tavaly szeptemberben indult fejlesztés részeként a jövő év végéig 240 kilométernyi szennyvízcsatorna is megépül Budapest eddig ellátatlan területein, így a csatornázottság 96-ról 99 százalékossá javul. A közlemény szerint a főváros 16 kerületét és Budaörsöt érintő beruházás eredményeként összesen 42 ezer ember élete válik komfortosabbá.

    A tervek szerint a későbbiekben Budaörs szennyvizét is ugyanez a rendszer juttatja majd át a csepeli tisztítóba, ami sokkal gazdaságosabb megoldás, mint az elavult budaörsi tisztítótelep régóta időszerű korszerűsítésére – közölte Enviroduna.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.