Visszaadta, majd ismét elvette a pénzt

A pilisvörösvári rendőrök egy 42 éves férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. László 42 éves pilisvörösvári lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. október 25-én 14 óra körüli időben jelent meg egy pilisvörösvári ingatlanban egy korábban megbeszélt munka végett.

A cselekményt megelőzően két héttel a 42 éves férfi a ház körül már végzett különböző munkákat.

Ennek elvégzésére a tulajdonossal megállapodtak egy összegben, majd Sz. László újabb munkát vállalt, amit a sértett többszöri kérésére nem teljesített.

A sértett 2014. október 25-én visszakérte a 42 éves férfitól a munkára előre átadott készpénzt, amit a gyanúsított vissza is adott, majd kiment a házból. Ezt követően Sz. László ismét benyitott a házba és kérte a sértettet, hogy adjon neki vissza egy bizonyos összeget, mivel a korábban elvégzett munka díja nem annyi volt amennyiben megegyeztek. A sértett ennek nem tett eleget, közölte, hogy azt a munkát a korábbi megállapodásnak megfelelően már kifizette. Ezt követően szóváltásba keveredtek, ami tettlegességig fajult.

A 42 éves férfi megragadta a sértett csuklóját és kivette a kezében lévő – korábban átadott- készpénzt, majd távozott helyszínről.

 

Sz. Lászlót a pilisvörösvári rendőrök a sértett háza előtt elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.