Csaknem 300 művész munkái a Magyar Festészet Napján

Csaknem 300 festőművész alkotásaival várja a közönséget hétfőtől november 2-ig Budapesten és vidéken a 13. alkalommal megrendezett Magyar Festészet Napja (MFN) eseménysorozat.

 

A Magyar Festészet Napja 2002-ben indult a XI. kerületben, akkor még a Feneketlen-tó körüli, egynapos fesztiválként – idézte fel a rendezvénysorozat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bráda Tibor, az MFN Alapítvány elnöke.

Verebes György, az alapítvány alelnöke hangsúlyozta: a képzőművészet ma már rengeteg formát ölthet, és bátran nyúl a legmodernebb médiumokhoz is, a festészet jelentősége azonban továbbra is kiemelkedő. Mint emlékeztetett, az MFN-t minden évben a festők védőszentje, Szent Lukács napja (október 18.) körüli időszakban rendezik meg.

Verebes György kiemelte többek között a pénteki Festészet Ünnepe eseményeit; ekkor kilenc képzőművészeti esemény várja az érdeklődőket a XI. kerületi Bartók Béla úton. Elmondása szerint szombaton ismét gazdag programmal csatlakozik Szolnok is, a Szolnoki Galériában például a 115 tagot számláló Szolnoki Képzőművészeti Társaság a folyó tematikára épülő tárlattal vesz részt a fesztiválon, de a városban képzőművészeti filmfesztivált is tartanak.

A Bálnában rendezik meg vasárnaptól az MFN fő rendezvényének számító, Élő magyar festészet című tárlatot, amely három generáció mintegy 150 alkotójának munkáit vonultatja fel. Hagyományosan ekkor adják át a fesztivál díjait is, melyeket idén Verebics Ágnes, Gerber Pál és Molnár Sándor vehet át.

Doncsev András, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kulturális főszerkesztője, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke hozzátette, hogy a Magyar Festészet Napjához a közmédia is saját díjjal csatlakozik, melynek nyerteséről, Balogh Gyula festőművészről portréfilm készül.

A Duna Televízió volt a kezdetekkor az MFN egyik legnagyobb médiatámogatója, majd 2011-ben a megújult közmédia is a rendezvény mellé állt, így az idei események is nyomon követhetők a közmédia csatornáin. A Kossuth rádió például tematikus nap keretében foglalkozik a magyar festészettel, este pedig a Dunán Csontváryra emlékezve vetítik a Jelenések egy festő életéből című magyar tévéjátékot – közölte Doncsev András.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője a Magyar Festészet Napja és a jelenleg is zajló CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivál közötti együttműködésről beszélt, kiemelve a vizuális művészetek fontosságát, Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója pedig a társművészetek bekapcsolódásáról ejtett szót. Beszámolója szerint a társulat tagjaival Budapesten és Szolnokon is találkozhatnak a fesztivál látogatói, Eöri Szabó Zsolt fotómű­vész képei pedig a Nemzeti Színház arcait mutatják be a Bálnában.

A rendezvénysorozat részletes programját a http://festeszetnapja.hu honlapon találhatják meg az érdeklődők.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.