Tizenötmillió eurót költöttek magukra igazgatók és tanácsadók a harmadik legnagyobb spanyol banknál

Tizenötmillió eurót (4 milliárd 660 millió forint) költöttek el saját célra igazgatók és tanácsadók a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből 2003 és 2012 között – a kirobbant botrányról a spanyol sajtó csütörtökön számolt be.

 

Az ABC című napilap online kiadása részletezi, hogy mi mindenre költöttek a bank pénzéből. Éttermekben 3 millió eurót ( 931 millió forint), utazásra 1,5 millió eurót (465 millió forint), hotelekre 800 ezer eurót (248 millió forint), ruhákra 700 ezer eurót (217 millió forint) fizettek ki.

A hatalmas összegekről szóló számlákat tíz év alatt halmozta fel a bank 86 munkatársa, köztük a pénzintézet vezetői, az ellenőrző bizottság tagjai, igazgatók és tanácsadók. Ildefonso Sánchez-Barcoj volt főigazgató 486 500 eurót (150 millió forintot) költött, Miguel Blesa egykori elnök pedig 436 700 eurót (135 millió forint) használt fel a bank pénzéből saját célokra – írja a lap a spanyol korrupció elleni ügyészségtől származó információkra hivatkozva.

Az El Mundo című napilap internetes kiadása szerint fizetéskor a nyilvántartásban nem szereplő hitelkártyákat használtak, amelyek egy létező bankszámlához kapcsolódtak. A banki könyvelésben pedig utólag, kézzel írták át a magánkiadásokról szóló tételeket. Az ügyleteknek az vetett véget, hogy a bankot 2012-ben államosították, ma Bankía néven működik.

Az El País című napilap weboldalán közzétett írásában beszámolt arról, hogy az érintettek közül sokan meglepődtek, amiért a spanyol központi büntetőbíróság, az Audiencia Nacional vizsgálatot folytat az ügyben. Többen állították a lapnak, hogy úgy tudták, törvényes, amit csinálnak. Ennek némileg ellentmond, hogy a bankvezetők közül többen visszautaltak pénzt, összesen 200 ezer eurót (62 millió forint).

A kirobbant botrány miatt csütörtökön leváltották Pablo Abejast, a madridi autonóm közösség gazdasági vezetőjét. Lemondott posztjáról Carmen Cafranga, a Caja Madrid alapítványának elnöke is, aki szintén érintett, 175 000 eurót (54 millió forint) költött el a bank pénzéből az ügyészség szerint.
http://www.abc.es/economia/20141002/abci-gastaron-directivos-caja-madrid-201410012042.html
http://www.elmundo.es/economia/2014/10/02/542c87c1ca474132198b4574.html
http://economia.elpais.com/economia/2014/10/02/actualidad/1412249788_413516.html

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.