Mindenki számára hozzáférhető a milánói Scala archívuma

Regisztráció nélkül, teljesen ingyenesen hozzáférhetővé vált a milánói operaház, a Scala archívuma, amely a színháznak nem csak a zenei történetét őrzi.

 

Nem operarészletek csendülnek fel a Scala archívumából (archiviolascala.org), hanem az előadások díszleteit, kellékeit, plakátjait ismerhetik meg az érdeklődők.

Az internetes adatbankban a milánói operaházban 1950-től színpadra vitt előadások anyagát tették elérhetővé: 205 ezer fénykép, ötezer jelmez, nyolcszáz kellék, 12 ezer plakát. Az 1998-ban indult digitalizáció során a Scala történetének utóbbi mintegy hatvanöt éve nagyrészt már bekerült az archívumba, amelyben az operák címe, az évad, a darabok szereplői és előadói alapján is lehet keresni.

Az archívum regisztráció nélküli megnyitásával azt szeretnék elérni, hogy az operaház történetét ne csak az ezzel foglalkozó szakértők és operarajongók ismerjék meg, hanem azok is, akik eddig nem sokat tudtak róla, közöttük a Scala szomszédságában élő milánóiak – olvasható a Scala honlapján.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.