A dinoszauruszok a meleg- és a hidegvérű állatok csoportjából is kilógnak

A dinoszauruszok nem illenek sem a melegvérű, sem a hidegvérű álatok közé, valahol a két csoport között helyezkednek el – ezt állítja egy tanulmány, amely a Science című folyóiratban jelent meg.

 

    A kutatók 381 ma élő és kihalt faj, köztük 21 féle dinoszaurusz növekedési ütemét vizsgálták meg csontjaik alapján, és ebből következtettek az egyes fajok energia-felhasználásának sebességét mutató metabolikus rátára. Alapvetően minél magasabb a növekedési ütem, annál magasabb a metabolikus ráta.

    A fajok többsége a skála két végén foglal helyet: a melegvérűek gyorsabban fogyasztják az energiát és gyorsabban nőnek, a hidegvérűek lassabban. A dinoszauruszok azonban – néhány más fajjal, így például a tonhallal, a kérges teknőssel és a nagy fehércápával együtt – a tanulmány szerint nagyjából a skála közepén helyezkednek el, azaz nem is meleg, de nem is hideg vérűek. A szerzők ezt az átmeneti kategóriát mezotermikusnak nevezték el.

    A cikk felújította a dinoszauruszok “vérmérsékletéről” szóló vitát, amely a vezető szerző, John Grady szerint az “utolsó nagy kérdés” az őslények körül, a kihalásukról, valamint a madarakhoz való viszonyukról szóló tudományos vitákat követően.

A tanulmány egyik vitatott pontja például az, hogy tekinthető-e a növekedési ütem a metabolikus ráta indikátorának. Más kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a tanulmány csupán nyolc olyan ma is élő fajt tudott azonosítani, amely a mezotermikus kategóriába sorolható. Ez arra utal, hogy “alkalmazkodási értékkel” bír, hogy a fajok túlnyomó többsége a két szélső kategória valamelyikét “választja”, és így valószínűtlen, hogy a dinoszauruszok összessége az átmeneti kategóriába esne.

Grady, az Új-mexikói Egyetem doktorandusza mindenesetre igen elégedettnek mutatkozott, hogy felkavarta a vita vizét. “Ez egy jó kezdés. Talán kapok egy állást” – mondta nevetve a BBC-nek.

http://www.bbc.com/news/science-environment-27794723

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.