Orbán Viktor az önkormányzatok képviselőivel egyeztetett

Az önkormányzati szövetségek vezetőivel folytatta kormányalakítást megelőző konzultációsorozatát szerda este Orbán Viktor kormányfő – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.

 

A megbeszélésen részt vett Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Pintér Sándor belügyminiszter és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

A tárgyaláson felvetődött, szükséges lenne a közfoglalkoztatás meghosszabbítása, hogy a szerződések ne járjanak le szeptember végén, ehhez azonban többletforrást kell biztosítani.

Egyeztettek arról is, hogy a Belügyminisztérium miként tudja még aktívabban bevonni a közbiztonság megerősítésébe a helyi önkormányzatokat. Szó esett a mezőőri szolgálat megerősítésének szükségességéről is – mondta Havasi Bertalan.

A fejlesztési forrásokkal kapcsolatban elhangzott: egyetlen forint sem “ragadhat be”, minden fejlesztési összeget le kell hívni és fel kell használni a helyi közösségeket szolgáló célokra.

Tárgyaltak ezen kívül a helyi adók szerepéről, mértékéről, a közösségi közlekedés helyzetéről, valamint annak lehetőségéről, hogy az önkormányzatok egységes számlavezetéssel segítsék az államot abban, hogy egyszerűbben juthasson naprakész, pontos pénzügyi adatokhoz – ismertette a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.